90 éve született Soós Imre - A 27 évesen elhunyt színészzseni halála máig tisztázatlan

Soós Imre született tehetség volt, de nem becsülték eléggé.

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

90 évvel ezelőtt született Soós Imre, a tragikusan fiatalon, máig tisztázatlan körülmények között elhunyt színészzseni. A Színművészetin eltöltött éveit is beleszámítva alig egy évtizedet töltött a színészi pályán, mégis örökre beírta magát a magyar film- és színháztörténetbe. 

Életét rejtélyek és legendák övezték, mint Ludas Matyit, ami az egyik leghíresebb szerepe volt. 

Soós Imre parasztcsaládba született őstehetség volt

Soós Imre 1930. február 12-én született Balmazújvárosban, szegényparaszt családban, nyolc testvér közül a másodikként. Jól tanult, de négy-öt elemi elvégzése után szükség volt rá kenyérkeresőként, ezért beállt kondásnak, cselédnek vagy éppen inasnak.

A legenda szerint 1947 tavaszán a legelőn a szél fújta a lába elé a Szabad Nép egy oldalát, amelyen a Színművészeti Főiskola felvételi hirdetménye állt: munkás és paraszt származású fiataloknak hirdettek felvételit. A felvételi bizottságban helyet foglaló Somlay Artúr, Rátkai Márton, Nádasdy Kálmán, Gellért Endre, Gobbi Hilda előtt Petőfi Sándortól a Szülőföldemet szavalta - mint mondta - azért, mert otthon nem volt más könyvük. Lenyűgözte őket.  

Soós Imre 949-ben helybeliekkel a Ludas Matyi című film forgatásakor.
Soós Imre 949-ben helybeliekkel a Ludas Matyi című film forgatásakor.
Fotó: Fortepan/Nemzetes Ferenc

Soós Imre és osztálytársa, Horváth Teri már 1948-ban feltűnhettek Bán Frigyes Talpalatnyi föld című filmjében. 1949 tavaszán még csak másodéves, amikor ráosztották Ludas Matyi szerepét. Horváth Teri javasolta, aki már megkapta a címszereplő szerelmének, Piroskának a szerepét. A Nádasdy Kálmán és Ranódy László rendezte alkotás volt az első teljes hosszában színes magyar film. A színésztanonc lenyűgözte a stábot, később pedig a közönséget is. 

A Ludas Matyi bemutatóját 1950 februárjában tartották, áprilisban a két fiatal szereplő megkapta a Magyar Népköztársaság arany érdeméremének első fokozatát. Még ugyanebben az évben Soós Imre 1950-ben a Karlovy Vary-i Filmfesztiválon elnyerte a legjobb férfi alakítás díját. Ezt követően minden évben volt legalább egy bemutatott filmje. 

A párthatalom Debrecenbe száműzte

Hiába ért el nagy sikereket, és tartják a pártjelentések is Sinkovits Imre és Ferrari Violetta mellett az egyik legtehetségesebbnek, miután 1952-ben elvégezte a Színművészetit, a jelentések szerint a munkához való viszonya nem olyan áldozatos és szerény, mint kellene, kifogásolják, hogy iszik, és mértéktelenül dohányzik. A diplomaosztó után hiába szerződtetné le a Madách Színház, a párt a debreceni kőszínházba küldi, ahol nem fogadták tárt karokkal. Hiába kapta sorra a színházi - és közben a filmszerepeket is, a vidéki évek megtörték. 

Soós Imre Mács, futballista szerepében Tabi László A piros sapkás lány című darabjában 1952-ben a Madách Színházban.
Soós Imre Mács, futballista szerepében Tabi László A piros sapkás lány című darabjában 1952-ben a Madách Színházban.
Fotó: MTI Fotó/Magyar Várkonyi László

A debreceni évek nem csak sok szomorúságot okoztak, de egy álomszerepet is adtak a színésznek: Vámos László, a debreceni színház rendezője 1954 tavaszán rá osztotta Rómeó szerepét, amelyet országszerte dicsértek. Alakítása után megkapta a Jászai Mari-díjat.    

1955 őszétől, Vámos közbenjárására leszerződtette a Madách Színház. Az ezt megelőző nyáron Fábri Zoltán Körhinta című filmjében Bíró Mátét alakította, Pataki Marit pedig Törőcsik Mari. A színésznő pár évvel ezelőtt árulta el, hogy a forgatás alatt kicsit egymásba is szerettek.

Az alkotást 1956 tavaszán Arany Pálmára jelölték a cannes-i filmfesztiválon, Soós Imrét pedig a "magyar Gérard Philipe-ként" kezdte emlegetni a külföldi sajtó. Ki a fesztiválra nem utazhatott. Hiába dicsőítették a határainkon túl, a kritika a Madách Színházban játszott alakításait sorra lehúzta. 

Alkoholt és rengeteg kávét ivott, a nyugtatót szedett, alig evett, és sokat dohányzott. Zaklatott idegállapotán csak rontott, amikor viszonzatlan, nagy szerelme, Ferrari Violetta az 1956-os forradalom után elhagyta az országot. Még a főiskolán szeretett bele a gyönyörű színésznőbe, aki akkor készült feleségül menni a nála 19 évvel idősebb Básti Lajoshoz. 1949 telén össze is házasodtak, de 1954-ben már el is váltak. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?

A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. október 17. 18 óra

Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad

Promóció

A tisztázatlan kettős öngyilkosság

Miután Soós Imre 1957-ben öngyilkosságot próbált meg elkövetni, bevonult a János Kórház pszichiátriájára. Az őt kezelő doktornővel, dr. Perjési Hedviggel rövid időn belül házasságot kötött, de Horváth Teri visszaemlékezései szerint a színész továbbra is Ferrari Violettát szerette, és az esküvő után három nappal azt mondta, rosszul nősült, Szirtes Ádámnak pedig azt mondta, fél a nőtől.

1957. június 21-én Soós Imrét és dr. Perjési Hedviget holtan találták lakásukban. A hírek szerint öngyilkosok lettek. Ezt sokan a mai napig kétségbe vonják. A helyszínen több tárgyat is elmozdítottak a nyomozás során, valamint nem vizsgálták meg azokat előírás szerint, másnap pedig kitakarítottak a lakásban, Soós Imre körme alatt pedig egy harmadik személy bőrének darabját találták meg.

soos-imre
Fotó: MTI

Sztankay Ádám 2019 márciusában megjelent cikkében azt írta egy állambiztonsági jelentést idézve, hogy dr. Perjési Hedvig évekkel korábban egy orvos vőlegényét rá akarta venni a közös öngyilkosságra, altatót fecskendezett a férfi vérébe, de annak volt annyi ereje, hogy el tudta oltani a kinyitott gázcsapot. Müller Péter is azt mesélte neki, hogy tudomása szerint a doktornő Soós Imrével egy másik férfit kívánt helyettesíteni, és a helyszínen készült fotók számára is gyanúsak voltak. 

"Perjési Hedvig a nyitott gázsütő előtt ült. Soós Imre ellenben láthatóan ki akart jutni a helyiségből, a földön fekve is a küszöböt kaparta a zárt ajtó előtt. A rendőrök azt is elmondták az írónak: az akkoriban használt világítógáz különös gyorsasággal okozott eszméletvesztést. A két holttest mindegyikén korábbi dulakodásból származható sérülések voltak. A pontos történések utólag rekonstruálhatatlanok, de az biztosnak tűnik: az asszony várta a halált, a színész menekülni próbált" - olvasható az Origo cikkében. 

A magyar sztárvilág tragikus szerelmei

A magyar művészvilág legendás sztárpárjai közül az egyik legmegrázóbb Domján Edit és Szécsi Pál tragikus véget ért kapcsolata. Nem ők az egyetlen legendás magyar sztárpár, akiknek szerelme tragédiával végződött.

Ezt is szeretjük