
Solti Ádám feleségének alakját ízléstelenül kritizálták: Berni nem hagyta annyiban
Solti Ádám felesége, Bernadett saját és nőtársai nevében is kikérte magának a durva kritikát.


Solti Ádám május elején állt a nyilvánosság elé, hogy bevallja, egy rajongójával többször is megcsalta párját, a titkos viszonyból pedig született egy gyermeke.
Felesége, Solti Bernadett a történtek ellenére kitartott mellette, úgy döntött, a nehezebb utat választja, és válás helyett megbocsájt.
Solti Ádám felesége
Solti Ádám és felesége évek óta szeretnének közös gyermeket, ám ez mindeddig nem adatott meg nekik. Solti Berni 2020 októberében osztotta meg követőivel, hogy a második lombikkal sem jártak sikerrel. A fiatal nő hormonkezelésekre járt és jár, amiknek természetes velejárója, hogy egy kicsit megváltozik az ember külseje.

A sztárpár a héten a TV2 Drágám, add az életed! című műsorában tűnt fel, az adásokat körülbelül két hónappal ezelőtt, még a botrány kirobbanása előtt forgatták le. Ezzel kapcsolatban került fel a Redditre egy rendkívül ízléstelen és sértő poszt, amiben egy férfi Solti Berni megváltozott alakján élcelődött.
A csinos színészfeleség nem hagyta magát, válaszában melegebb éghajlatra küldte az illetőt a saját, illetve nőtársai nevében. Ehhez sokan gratuláltak is neki.

„(…) Valóban nem voltam életem formájában a 2 hónappal ezelőtt felvett műsorban. Nem vagyok életem formájában most sem, és vélhetőleg jó ideig nem is leszek még, ezt pedig vállalom és kicsit sem szégyellem. Ezzel a poszttal kapcsolatban csak az bánt, hogy sok Nőtársamat érintheti rosszul a megjegyzésed. És talán nem csak azokat, akik szintén folyamatos hormonkezelésekben vesznek részt, hanem azokat is, akiknek "élete formája" talán rosszabb, mint most az enyém, de elégedett magával. Vagyis elégedett volt, míg el nem olvasott egy ilyen durván célozgató, body shaming megjegyzést” - írta Solti Bernadett a posztjában.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
A TV2 Mokka című műsorában Hevesi Kriszta is nyilatkozott a kegyetlen beszólással és a testszégyenítés témakörével kapcsolatban.
- Eleve a női testnek és a női léleknek nagyon nagy alázatra van szüksége ahhoz, hogy ne haljon ki az emberiség. (…) A női életet végigkísérik ezek a hormonális hullámok. Amikor ennyire kiszolgáltatottan történnek a dolgok a női testtel, azt a saját elégedetlenségünk miatt is nehéz elviselni. (…)

- A testszégyenítés, az valahol a trollnak szégyen. Ezt hívjuk mi projekciónak, ez mindig őróla szól. Neki, mivel van baja, ez annak a kivetítése - fejtette ki véleményét.
A szexuálpszichológus szerint a legtöbb nőnek nehéz lelkileg megélni ezeket a változásokat, ezért különösen rosszul érintheti őket egy-egy, a fent említetthez hasonló beszólás, támadás.
Rúzsa Magdi és férje
Hármas ikrekről gondoskodni kimerítő feladat, Rúzsa Magdi és férje ezért május utolsó napján úgy döntött, ideje feltöltődni: a Matild Palota gyönyörű panorámával rendelkező rooftop éttermében szakadtak ki a dolgos hétköznapokból egy romantikus vacsora erejéig, amiről a 36 éves sztár fotót is posztolt.
Cover-fotó: TV2/Drágám, add az életed!