Solti Ádám édesapja rendszeresen látogatja a félrelépésből született unokáját: fiát látja benne
Solti Ádám édesapja, Solti Ferenc szerint a kisfiú éppen olyan szép gyerek, mint amilyen a színész volt.
Solti Ádám édesapja megtörte a csendet, nyilatkozott fia félrelépéséből született unokájáról. Solti Ferenc elárulta, a család neheztel rá, amiért nyilatkozatot tett, de úgy érezte, valakinek el kell mondani, hogy a fia jó ember, aki nem tett semmi olyat, amiért meg kellene kövezni.
Május 9-én bombaként robbant a hír, miszerint a Barátok közt és az X-Faktor egykori sztárja megcsalta kedvesét, félrelépéséből pedig van egy kétéves fia. A színész akkor azt nyilatkozta a Blikknek, kénytelen volt a nyilvánosság elé állni, mert a kisfiú édesanyja nem hagyott neki más lehetőséget.
Solti Ádám édesapja
Édesapja a Hot! magazin interjújában tisztázta a történet körüli félreértéseket, például fia kétértelmű kijelentését, mely szerint ebben a helyzetben az abortuszt tartotta volna megfelelő megoldásnak.
- Természetesen erről szó sincs. Ádám éppúgy, mint a család többi tagja, abszolút abortuszellenes. A félreértés alapja (talán ez megérthető), hogy Ádám megtervezett gyermeket akart az életében, teljesen váratlanul érte a hír - kezdte a fogászati auditorként dolgozó Ferenc a hetilapnak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Arról is beszélt, hogy fiával mennyire jó a kapcsolatuk. Mindennap találkoznak, ugyanakkor abban nem értenek egyet, hogy Ferenc rendszeresen látogatja az unokáját. Fiát látja a kisfiúban.
- Ha ránézek az unokámra, Ádámot látom benne, aki gyönyörű, szőke hajú, kék szemű gyerek volt, körüludvarolták a lányok a játszótéren. Az a különbség, hogy az unokám mellett nincs apakép.
A szívem megszakad érte, mert hiába kicsi, és nem beszél, látványos, mennyire szüksége lenne egy apára.
A gyermek és édesanyja vidéken élnek, így Ferenc nem tud olyan sűrűn ellátogatni hozzájuk, mint szeretné. Kéthavonta találkozik fia gyerekével.
Ilyenkor próbálom „helyettesíteni” a fiamat, már amennyire lehet pótolni az apai szeretetet.
- Remélem, csak ideiglenesen, és egyszer megérti, talán még hálás is lesz azért, amit most értük, kettőjükért teszek.
Pápai Joci megcsalta feleségét
Az énekes először az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban beszélt arról, hogy miután apa lett, megcsalta a feleségét, aki ezért elhagyta. Nem titkolózott, Anita elé állt, és bevallotta neki hűtlenségét, mire az asszony még aznap elköltözött.
Pápai Jocit azonnal elhagyta a felesége, amikor bevallotta neki hűtlenségét
Pápai Joci először beszélt arról, hogy házasságuk elején megcsalta a feleségét, aki ezért elhagyta.
ElolvasomCover-fotó: RTL Klub/Barátok közt
OLVASD EL EZT IS!