A No Thanx együttes tinisztárját imádták a lányok: most fel sem ismerni Skrapits Eriket
Skrapits Erik helyes tinisztárból jóképű családapa lett, akiért most egy egészen más korosztály rajong, mint a 2000-es években.
![Skrapits Erik 2022-ben](https://kep.index.hu/1/0/4605/46056/460563/46056322_d3f02551294a6baa7893ec673675423d_wm.jpg)
A 2000-es évek második felében, ha valaki megemlítette a No Thanx együttest, a tinik nagyja megőrült. A pop-rock stílust játszó formáció 2006-ban indult hódító útjára, nem kellett hosszú ideig várniuk a sikerre: az Egy másik nemzedék című dalok pillanatok alatt gigasláger lett.
Az akkori frontember, Skrapits Erik 2009-ig volt tagja a formációnak, ezután szólókarrierbe kezdett. Sokáig volt rendszeres vendége a különböző tévéműsoroknak, majd egy idő után egyre kevesebbet hallatott magáról.
Skrapits Erik 2022-ben
Az immár 33 éves családapa a mai napig a zenei életben tevékenykedik, ám immár egy másik generáció rajong érte. Valóságos rocksztárnak számít a gyermekeknél.
![erika](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4605/46056/460560/46056068_5d1736281ab0eef5797d46cd86a4bf29_wm.jpg)
Brandnyúlként megőrülnek érte a kicsik: az ötletet, hogy olyan produkciót hozzon létre, amely kifejezetten a kisebb korosztálynak szól, a lányai inspirálták.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57455/574553/57455385_c1698cfd663aa968b02b12265ba2e843_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
Promóció
Két kislánya született: Molli és Lola másfél és négy és fél évesek. Általuk született meg az életnagyságú nyuszi ötlete, aki tündéri dalaival szórakoztatja a legkisebbeket.
- Saját példából jött ez az egész: a gyerekeink nem hallgatnak magyar gyerekzenét, folyamatosan a külföldi klipeket nézték. Nagyon sokat jártunk a világban, és mindig elkapta őket a mini disco láz. Amikor elmész egy szállodába, és a gyerekeket animátorok foglalkoztatják, táncoltatják - mesélte a Reggeliben.
Óriás tapsifülesként tele a naptára: rendezvényekre, születésnapokra hívják. Brandnyúlként azonban nem csak arra figyel, hogy a kicsik jól mulassanak, a mozgás szeretetét és az egészséges étkezést is szeretné átadni nekik.
A Barátok közt Danijának gyerekkora
Váradi Zsolt 12 esztendős volt csupán, amikor egy csapásra országosan ismert tinisztár lett belőle. Azután, hogy 1998. október 26-án berobbant hazánk leghosszabb ideig futó sorozata, a Barátok közt, nem tudott úgy végigmenni az utcán, hogy ne ismerték volna fel.
Hiába volt Berényi Daniként tinisztár: kikapcsolták náluk az áramot, mert nem telt a számlákra
Váradi Zsoltot 12 évesen ismerte meg az ország a Berényi család Danijaként.
ElolvasomCover-fotó: RTL/Reggeli