65 éves lett a Tüskevár gyerekszereplője - Tutajos ma így néz ki
Seregi Zoltán gyerekszereplőből színházi rendező és igazgató lett.
Fekete István Tüskevár című könyvéből emlékezetes filmsorozat is született: szinte nincs olyan nyári szünet, amikor a köztévé le ne adná. Az 1966-ban készült és egy évvel később bemutatott, fekete-fehér ifjúsági sorozat gyerek főszereplője már 65 éves. Az 1953. június 7-én született Seregi Zoltán egy véletlennek köszönhette, hogy a több mint ötven éve bemutatott alkotásban ő játszhatta Tutajost.
Édesapja, Seregi László, a debreceni Csokonai Színház egykori igazgatója éppen egy televíziós produkciót forgatott, amikor Fejér Tamás, a Tüskevár rendezője a főszereplőre kereste a megfelelő karaktert.
- Ott lábatlankodtam a forgatáson, és az ő asszisztense lett a későbbi Tüskevárnak is az asszisztense. Ő kérte meg apámat, engedje meg, hogy megmutasson a rendezőnek, Fejér Tamásnak, mert ilyesforma gyereket keresnek. Apám nem nagyon örült neki, de aztán másnap mégiscsak elvittek,
csináltak egy próbafelvételt, a következő nap pedig közölték, hogy én leszek Tutajos.
Ez a szereplőválogatás utolsó szakaszában volt, állítólag már csak ketten voltak esélyesek, amikor én bekerültem kívülről - mesélte tavaly az M1 Ma délelőtt című műsorában.
Seregi Zoltán nem tudott szabadulni a színjátszás bűvköréből, de nem színészként, hanem édesapjához hasonlóan rendezőként találta meg a helyét. 1980-ban szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakán. 15 éve a Békéscsabai Jókai Színház rendezője, majd 2015 decemberében egyhangúlag kinevezték a teátrum igazgatójává. Képes összeállításunkban további érdekességeket tudhatsz meg róla.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!