Sas József 40 éve imádja feleségét - A korkülönbség sem állt boldogságuk útjába
Sas József 1976-ban találkozott először feleségével, Komjáti Zsuzsával.
A ma 79. születésnapját ünneplő Sas József négy évtizede él boldog házasságban. A hetvenes évek második felében a Budapesti Csokonai Művelődési Házban ismerkedett meg Komjáti Zsuzsával, aki akkoriban népművelőként dolgozott ott. Ő hívta meg a karrierje elején álló humoristát szerepelni, találkozásuk pedig örökre megpecsételte mindkettejük sorsát. Randevúzni kezdtek, néhány alkalom után pedig Sas József nem lacafacázott.
- Józsi nagyon rámenős ember volt már fiatalon is, így válaszút elé állított: nősülni akar, és 24 órán belül adjak neki választ. Mivel rengeteget dolgozott, nem ért rá feleslegesen utcasarkon virágcsokorral ácsorogni. Rendkívül attraktív és dinamikus figura volt már fiatalon is - idézte fel románcuk elejét Komjáti Zsuzsa a 2004-es Egyedül nem megy, avagy minden sikeres férfi mögött egy nő áll című interjúkötetben.
- Közös jövőnk magától alakult ki, nem egy asztal mellett tervezgettük. Rövid időn belül összeköltöztünk, ami talán amiatt is lehetséges volt, hogy 11 év korkülönbség van köztünk. Át is engedtem neki a vezetést, annak ellenére, hogy én nagyon határozott menyecske vagyok - mesélte Komjáti Zsuzsa, akit végül egy évvel később, 1977-ben vezetett oltár elé Sas József.
Azóta is boldog házasságban élnek, ennek pedig a legszebb bizonyítéka az, hogy Sas József 2016-ban azt nyilatkozta, meg szeretné erősíteni a közösen tett fogadalmukat.
- Ő még nem tudja, de szeretném majd meglepni egy újabb esküvővel, ahogyan a harmincéves évfordulónkon is megerősítettük a fogadalmunkat. Furcsa, de ahogy múlnak az évek, és egyre öregebbek vagyunk, egyértelműen annál közelebb kerülünk egymáshoz. Minden szempontból - nyilatkozta Sas József a Napi Ásznak.
Az elmúlt hónapokban több olyan hír is napvilágot látott, miszerint Sas József betegeskedik, ám a humorista a Story magazinnak adott novemberi interjújában elárulta, hogy felesége azt szeretné, ha visszavenne a tempóból.
- Amikor otthon vagyok, itt fáj, ott fáj, a színházban semmi bajom nincsen. Biztosan tudom, addig élek, amíg a színpadon lehetek! Persze a sok munka mellet odafigyelek az egészségemre, a feleségemmel nagyokat szoktunk sétálni, otthon rendszeresen tornázom, és este, ha csak tehetem, viszonylag korán ágyba bújok - árulta el Sas József.
Ő Reviczky Gábor 20 évvel fiatalabb felesége - Fotókon a ritkán látott Krisztina
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- pataky attila
Kóbor Jánost 23 évvel fiatalabb felesége tartja fiatalon - Zsóka ilyen gyönyörű
- sztár
- reviczky gábor
Ő Reviczky Gábor 20 évvel fiatalabb felesége - Fotókon a ritkán látott Krisztina
- sztár
- vágó istván