Sáfrány Emese híres zenésszel bukott le: pár hónappal a szakítás után randizik vele
Sáfrány Emese két hónappal ezelőtt jelentette be, négy év után szakított gyermeke édesapjával.
Sáfrány Emese életében újra kibontakozóban a szerelem, egy híres zenésszel kapták lencsevégre: a TNT dobosával, Zuber Krisztiánnal randizott a Duna-parton. Bár a románc még nagyon friss, a légtornász megerősítette a Borsnak, valóban vonzódnak egymáshoz, és sok időt töltenek együtt.
Mindenkit meglepett, amikor a 33 éves híresség áprilisban az Instagram-oldalán hivatalos közleményben közölte, négy év után elválik gyermeke édesapjától, Ádámtól.
Sáfrány Emese és a TNT Intije
Két hónappal később fotózták le egy meghitt randevú közepén a zenésszel, akivel jóval a szakítás előtt ismerték meg egymást, a 2020-as A Konyhafőnök forgatásán találkoztak először.
- Fontos tisztázni, hogy akkor még mindketten párkapcsolatban éltünk, semmi sem alakult ki közöttünk. Egy ideje kezdtünk el beszélgetni, és ezáltal kerültünk közelebb egymáshoz. Azon most mindketten elmosolyogtunk, hogy az első komoly randink alkalmával, úgymond, lebuktunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy mindketten ismertek vagyunk, és nem is akartunk bujkálni, de egyelőre nem szerettük volna a köztünk alakulóban lévő kapcsolatot a nagyvilág elé tárni - árulta el a Borsnak Sáfrány Emese.
Hozzátette, jól érzik magukat egymás társaságában, de nem akarnak a kapcsolatukról bővebben beszélni. Még nem tartanak ott, hogy nyilvánosságra hozzák a szerelmüket.
Gáspár Evelin és párja
A 27 éves sztár sosem hitt az internetes ismerkedésben, azonban amikor Attila ráírt az egyik közösségi oldalon, érezte, meg kell néznie a profilját. Az online beszélgetésből már két hét után személyes találka lett, három nappal később pedig a Gáspár család is megismerte Attilát, hiszen a fiatalember meghívást kapott kiszemeltje születésnapi bulijára.
Gáspár Evelin szexi ruhában romantikázott párjával: a jóképű Attilával összeillenek
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció