Radics Gigi 10 hónappal a szülés után: testhezálló szerelésben bóközön zúdult rá

Radics Gigi az edzés pozitív hatásait nem csak az alakján látja.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Radics Gigi 2020. október 4-én adott életet első gyermekének. Bella Szófia 2750 grammal és 53 centivel, sűrű fekete hajjal és porcelánbőrrel jött a világra.

Három hónaposan mutatták meg a nagy nyilvánosságnak, az énekesnő azóta csak ritkán posztol kislányáról a közösségi oldalán, és ezeken a képeken nem látható a csöppség arca. 

Radics Gigi a szülés után 10 hónappal

A jövő héten 25. születésnapját ünneplő sztár egy évig keményen diétázott, és rendszeresen edzett, mielőtt várandós lett, terhessége alatt pedig pont azokat az ételeket kívánta meg, amiket a diéta alatt nem ehetett. Nagyon kívánós volt, 30 kilót hízott, de ennek a felét december közepére már le is adta, és a 2020-as év utolsó hónapjában újra elkezdett edzeni. Szerinte a kismamáknak felesleges túlságosan sokat aggódniuk azon, mi lesz a súlyfeleslegükkel, az majd úgyis lemegy akkor, amikor itt lesz az ideje.

Friss fotóján fekete leggingsben és mell alatt megcsomózott pólóban látható, követői pedig agyondicsérik, milyen gyönyörű. Tíz hónappal a szülés után remek formában van.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Azt, hogy mostanra mennyit fogyott, nem tudni, de július elején posztolt egy képet, amin sárga, testhezálló miniruhát visel, és ami mellé azt írta, még van rajta mit faragni, ha majd elérte a versenysúlyát, részletesen beszámol a változásról és az eredményről. 

"Alakul a molekula. Végre van erőm edzeni újra, időm az már kevésbé, de szerencsére van segítségem, viszont ha nincs, akkor is megoldom baba mellett is. Ezt azért írom, mert nincs kifogás, ha az ember változtatni akar az életmódján. Emlékeztem, hogy sokkal energikusabb voltam fizikailag és mentálisan is egyaránt, amikor edzésben voltam, de most újra megbizonyosodtam arról, hogy mennyire jó hatással van az emberre a mozgás és az egészséges étkezés" - olvasható a fotó mellett. 

Radics Gigi pazar ruhája a gálaműsorban

Május végén a TV2 Neked énekelek című jótékonysági gálaműsorában az egyik leginkább figyelemfelkeltő ruhát Radics Gigi viselte. Narancsszínű, ejtett vállú ruhájában és frizurájával úgy nézett ki, mint egy spanyol királynő. A Kiss Márk által tervezett kreáció uszálya több métert tett ki. 

Radics Gigi szexin dekoltált estélyibe bújt: az uszálya több métert tett ki

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük