Ciki, Rácz Jenő mivel égett be A Konyhafőnökben: leleplezte az egyik versenyző
Rácz Jenő kínos helyzetbe került A Konyhafőnök 9. évadának legelső adásában.
Kínos helyzetbe került Rácz Jenő A Konyhafőnök kilencedik évadának legelső részében, amely május másodikán indult az RTL Klubon.
Az egyik versenyző a sztárséfet a múltjával kapcsolatban leplezte le, ami után magyarázkodni kényszerült.
Rácz Jenő A Konyhafőnök 9. évadában
A legelső adás nem szűkölködött bizarr alapanyagokban és emlékezetes hobbiszakácsokban, akik közül egy ciki helyzetbe hozta Rácz Jenőt. Evelin Szeged környékéről, Sándorfalváról érkezett, és egy kínai-roma fúziós ételt hozott a zsűrinek, ugyanis egy évig élt Sanghajban, a középiskola óta tanulja a kínai nyelvet. Kiderült, 2017-ben élt a több mint 24 milliós nagyvárosban, amikor Rácz Jenő is.
A 32 éves híresség 2016-ban lett az akkor nyíló Taian Table étterem konyhafőnöke Sanghajban, ami a Kínában akkor először megjelenő Michelin kalauztól Michelin-csillagot kapott. 26 évesen ő lett a legfiatalabb magyar szakács, akinek vezetésével egy étterem ezt az elismerést megkapta, majd a következő két évben is sikerült megőriznie.
Evelin, aki a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyetemen is tanulta a kínai nyelvet, A Konyhafőnökben elkezdett Rácz Jenőhöz kínaiul beszélni.
- Azt se tudom, miről beszélünk, csak az igent és a nemet tudom - vallotta be a sztárséf, és valóban az derült ki, hogy csak néhány alapszót ért, azt sem értette, amikor a nő megkérdezte tőle kínaiul: „Hogy vagy?”
- Formális kínait nem beszélek, én az utcai kínait tudom - mentegette magát Rácz Jenő.
- Megerősítetted azt, amit eddig is gondoltam: Jenő csak úgy csinál, mintha tudna kínaiul - zárta le a témát Fördős Zé.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Konyhafőnök 2022-es szériája azért a legendák évada, mert a zsűrit minden héten legendák fogják segíteni, akik igyekeznek megnehezíteni a versenyzők dolgát, sőt a gasztroreality legújabb szériájában egy nemzetközi legenda is érkezik a zsűripultba. A 9. évad első két adásában kiderül, kik azok, akik befőzhetik magukat A Konyhafőnök címért és az ezzel járó 10 millió forintért zajló versenybe.
A válogatóadásokban közel száz versenyzőjelölt bemutatkozását láthatjuk, akik megpróbálják lenyűgözni a népszerű zsűrit. A jelölteknek 30 perces előkészítés után ezúttal is 5 percük van tálalni, akiknek pedig a tányérját méltónak ítéli a két Michelin-csillagos séf és Zé, két igen esetén bekerülhetnek a műsorba. Fördős Zének ezen túlmenően saját döntési jogköre is van: idén is van sárga, azaz Zé-csapat, akik akár egy igennel is ringbe szállhatnak a fődíjért.
Sárközi Ákos otthona
A sztárséf és a festőművész Éva rájöttek, belvárosi otthonuk helyett nyugalomra, térre és zöldövezetre vágynak. Kertes házukban minden vágyuk testet öltött: a hatalmas udvaron medence és grillterasz található. Képes összeállításunkban mutatjuk, milyen gyönyörű otthonban él Sárközi Ákos és családja.
Sárközi Ákos megmutatta új otthonát: a gyönyörű kertes házhoz úszómedence is tartozik
Nézegess képeket!
ElolvasomCover-fotó: RTL Magyarország
OLVASD EL EZT IS!