Ő Pintácsi Viki fiatalabb párja - A zenészbe a harmadik válása után szeretett bele
Pintácsi Viki kivirult a fiatalabb szaxofonos párja mellett.
Mindenkit meglepett a hír, amikor 2018 júliusában Pintácsi Viki bejelentette, hogy a harmadik házasságából is kilép. A 48 éves énekesnő és fotóművész öt évig volt együtt volt férjével, 2015 nyarán keltek egybe titokban. A sztárnak sikerült meggyászolnia a lezárt házasságát, és mára továbblépett, egy fiatalabb férfi mellett találta meg a boldogságot.
Závodi Attila, a Peet Project zenekar szaxofonosa rabolta el a 48 éves sztár szívét. Pintácsi Viki szó szerint kivirult fiatalabb kedvese mellett, akiről legelőször 2019 júniusában tett ki közös képet, ám eddig nem nyilatkozott semmit sem az új szerelemről, a Mokka műsorvezetőivel azonban most kivételt tett.
- Nem kerestem a szerelmet egyáltalán. Nyilván, ha az ember olyan helyzetben van, hogy nehéz döntést hoz meg, és elválik, kevés az a nő vagy férfi, aki rögtön új szerelmet szeretne találni, ez nálam most így alakult. Viszont azt gondolom, ha már így történik, akkor ezt érdemes befogadni. Egyébként ez nem ment egyik percről a másikra, Ati azért győzködött egy kicsit - vallotta be őszintén Mádai Vivinek és Pachmann Péternek.
Azért is kellett Závodi Attilának győzködnie, mert szerinte eleinte nem volt maximálisan felkészülve egy új kapcsolatra, abban sem volt biztos, hogy tényleg szeretne-e egy tartós kapcsolatot, de végül győzött a szerelem, és azóta a zenész párjával elválaszthatatlanok. Közös dalt is írtak együtt, ami a Buborék party címet kapta.
Hozzátette, a továbblépésben az is segítette, hogy jó viszonyt ápol a volt férjeivel, illetve több jó barátnője is van, akikkel régóta szoros barátságot tart fenn. A lányoknak bármikor ki tudja önteni a szívét, megvitatta velük például a legutóbbi válását és az új kapcsolatát is.
Ilyen gyönyörű Pintácsi Viki unokahúga
Pintácsi Viki húga, Szandi háromgyerekes családanya, két fia, Domonkos és Csaba mellett van egy lánya is, Blanka. Képes összeállításunkban megnézheted, milyen gyönyörű az énekesnő 19 éves lánya.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- debreczeni zita