A Kincsem gyönyörű színésznője anya lett - Petrik Andrea kisbabája áprilisban született
Petrik Andrea kisfia tavaly áprilisban, a világjárvány első hullámának közepén született meg.
Petrik Andrea nevét a 2017-ben bemutatott, Kincsem című film gyönyörű színésznőjeként ismerte meg az ország. Legutóbb a 2020 nyarán bemutatott, Pesti balhé című vígjáték női főszereplőjeként láthattuk a mozivásznon.
2009-ben diplomázott a Színművészetin, és azonnal a Radnóti Miklós Színház tagja lett, ahol már 2010-ben az évad legjobb színésznőjének szavazta meg a színház társulata és a közönség. Hét ott töltött év után szabadúszó lett, majd 2019-ben a Vígszínházhoz szerződött.
Petrik Andrea anya lett
A Vígben Anna Kareninaként debütált volna, de várandóssága felülírta a szerepet: 2019 augusztusában tudta meg, hogy anya lesz, a szeptemberben kezdődő próbákat így pár hetes terhesen visszamondta. A kisfia, Benedek 2020 áprilisában, a világjárvány első, tavaszi hullámának kellős közepén született meg.
- Éjjel négyszer-ötször ébredt eddig, de az utóbbi időben már csak kétszer. Nagyon-nagyon édes - mesélte a színésznő a Mokkában.
- Szerintem a koronavírus-járványt kétféleképpen élik meg az emberek: van, aki nagyon jól, van, aki nagyon rosszul. Mi az elsőbe tartozunk. Igaz, hogy a nagyszülők, rokonok nem nagyon tudtak részt venni az életünkben, de nekünk jót tett a pandémia abból a szempontból, hogy sokat tudtunk Benivel foglalkozni, vele lenni. A szülés is sok nőnek nagyon rossz élmény, én csak jót tudok róla mondani. A Péterfy Kórházban szültem, férjem ott tudott lenni velem, és olyan volt, ahogy elképzeltem, sőt. Nem ment el a kedvem.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
35 évesen lett anya, és a kora csak akkor foglalkoztatja, amikor arra gondol, hogy szeretne még egy gyermeket.
- Akkor, amikor számol az ember... Tök irigy vagyok valahol azokra az anyukákra, akik 35 évesek, és szaladgál egy tízéves kisgyerek körülöttük. Egyébként meg azt látom, hogy bárkinek nagyon nehéz gyereket vállalnia, de egy színésznőnek extrán nehéz.
- Szerintem nincs is olyan, hogy jó az idő elmenni szülni, mert mindig jön egy szerep. Engem is pont Anna Kareninával kínáltak meg. Az meg a másik, hogy jobb lett volna korábban, de egy gyerekhez kell egy társ is. Egzisztencia is, hogy az ember bele merjen vágni.
A legszebb estélyi ruhák hazai sztárjainkon 2020-ból
Bár 2020-ban nemcsak itthon, hanem a nagyvilágban is számos gála, díjátadó és filmpremier maradt el, az év első hónapjaiban, nyáron és az ősz elején még megfordultak sztárjaink egy-egy nagyszabású rendezvényen, ahova illett estélyi ruhát felvenni. Képes összeállításunkban összegyűjtöttük a 2020-as év tíz gyönyörű estélyi ruháját. Szerintünk ezek a hazai sztárok viselték a legszebb kreációkat az elmúlt egy évben.
Lékai-Kiss Ramóna mellei ellopták a show-t az aranyszínű estélyiben - Álomszép ruhák 2020-ból
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- sztár
- gryllus dorka