Íme, Peller Anna és Mariann édesanyja: szikrázóan kék szemét örökölték a lányai is
Peller Anna anya-lánya fotón mutatta meg, mennyire hasonlítanak testvérével anyukájukra.
Ha a családi fotóalbum feltárásáról és a régi idők felidézéséről van szó, Peller Mariann és Peller Anna verhetetlenek: előszeretettel mutatják meg követőiknek, hogy néztek ki fiatalon, és azt sem titkolják, milyen kalamajkákba keveredtek annak idején.
Nyíltságuknak köszönhetően olykor szeretteikről is posztolnak az Instagramon, az idősebbik Peller lány Anna névnap alkalmából rakott ki közös képet édesanyjával.
Peller Anna és Mariann édesanyja
Feltehetően húgával együtt sokszor kapták meg az évek során azt a mondatot, hogy "Nézd meg az anyját, vedd el a lányát!", hiszen vonásaik nagyon hasonlítanak. A rajongók szerint mindkét lánya örökölte Anna igézően kék szemét, mások azt is észrevették, hogy Peller Anna kislánya, Annabella is kiköpött a nagymamája.
A 40 éves színésznő több műsorban megemlítette, hogy anyai ágon eszkimó vér csörgedezik az ereiben, amelynek jellegzetessége leginkább húzott szemformáján látható. Közös képeik alapján ez a különleges vonás jellemző családja nőtagjaira, hiszen anyukája is rendelkezik az egzotikus szemformával.
Nem csak külső jegyeikben tükörképei egymásnak, az érzelmesség is családi vonás náluk. Peller Mariann és Anna közeli kapcsolatáról az RTL Klub nézői megbizonyosodhatnak a Reggeliben, de olykor anyukájuk is tiszteletét teszi egy-egy adásban.
2017 októberében hatalmas meglepetést okozott idősebbik lányának, ugyanis születésnapján a legnagyobb titokban bukkant fel a stúdióban: szem nem maradt szárazon, ahogy az anya-lánya duó egymás nyakába ugrott.
Az is emlékezetes volt, amikor 2020 őszén Peller Anna és Mariann az Életünk története című műsorban szerepelt, a beszélgetés végén pedig Friderikusz Sándor felkonferálta a szüleiket.
Kállay-Saunders András modell anyukája
Kállay Katalin a '70-es és '80-as évek egyik felkapott magyar szupermodellje és nemzetközileg is sokat foglalkoztatott sztármanökenje volt. Sohasem akart manöken lenni, Pesten kozmetikusszakmát tanult, de szakavatott szemek kiszúrták az utcán.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- peller anna