Palotás Petra az RTL Klub műsorvezetője volt – Most sikeres íróként él Németországban
Palotás Petra az elmúlt egy évben nagyon termékeny író volt.
Palotás Petra az 1997 októberében indult RTL Klub alap műsorvezetői gárdájának tagja volt, 16 éven keresztül láthatták a nézők a televízió képernyőjén. Vezette a Reggeli című műsort, otthon- és utazási magazint is, majd várandósan Németországba költözött párjához. Bora lányuk már itt jött világra 2009 januárjában.
A német Mirkóval, gyermeke édesapjával 2008-ban házasodtak össze, 2014-ben a templomi esküvőt is megtartották, és azóta is nagy boldogságban nevelik együtt gyermeküket. A 44 éves sztárért máig sokan rajonganak itthon, Magyarországra íróként tér haza dedikálásokra, közönségtalálkozókra.
Palotás Petra új könyvei
Palotás Petrának 2010 és 2013 között minden évben kijött egy-egy könyve, aztán öt év kihagyás következett. 2018-ban aztán csatlakozott a Gönczi Péter és Nagypál Viktor által vezetett Álomgyár Kiadó csapatához, akikkel nagyon szeret együtt dolgozni - ezt mutatja a nagyon termékeny, bő egy év is.
2018 novemberében került a boltok polcaira a hatodik kötete, a Vénasszonyok nyara, 2019 februárjában a 2001-es Bangkok titkai teljesen átdolgozott kiadása Szárnyaszegett pillangók 1. címen, ami egy folytatást is kapott, novemberben pedig az Igazgyöngyök című novelláskötete.
- Az Igazgyöngyök 44 hosszabb-rövidebb novellából áll. Egyet-kettőt átcsempésztem a Papás-mamás című kötetemből (2010-ben jelent meg – a szerk.), de zömében új sztorikról van szó, amik közül néhány már az elmúlt években megszületett, ott lapultak a fiókomban, de a legtöbb a megjelenést megelőző hónapokban: az emlékeimben kutattam, vagy az utazásaim során írtam őket.
- Szerepelnek benne olyan történetek, amik az ’50-es, ’70-es években játszódnak, és kortárs mesék, novellák is. Nagyon sok a kötetben a személyes történet. A szeretteim által hallottakat csomagoltam újra 'petrásan', az én szerzői stílusomban, és fantáziámmal színezve, valamint helyet kaptak fikcióalapú novellák is. Közös bennük, hogy
mindegyiknek van érzelemkovácsoló üzenete,
amik mosolyt csalnak az arcunkra, vagy éppen picit megsiratnak, de reményeim szerint mindenképpen elgondolkodtatnak.
Palotás Petra szerint a mai, rohanó világban sokszor az embereknek nincs idejük arra, hogy elmélyüljenek egy nagy regényben, egy hosszabb történetben, de az Igazgyöngyökben található novellák ideálisak lehetnek arra, hogy rövid idő alatt megszólítsák az olvasni és a szépet szerető ember lelkét.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Történeteihez sokszor utazásai során meríti az ihletet, akkor is dolgozik benne az író, ha a családjával pihen valahol.
- Nagyon gyorsan és gyakran megtalál az ihlet: figyelem a körülöttem lévő világot, és vallom azt,
egy íróember nemcsak akkor alkot, amikor bepötyögi a gépébe a betűket, hanem mindig.
A Vénasszonyok nyara továbbra is a szívem csücske, egy Németországban és Magyarországon is játszódó, több évtizeden átívelő szerelmi történet. A kétrészes krimim, a Szárnyaszegett pillangók első része Bangkokban játszódik, a második pedig Máltán. Mind a kettőnél, azt kell, mondjam, a csavarokon túl talán a legnagyobb varázs a sok leírás. Sokan azt mondják, egy kalandregény és egy útikönyv keveréke, amit nagyon szeretnek.
Palotás Petra olvasói 2020-ban sem maradnak új könyv nélkül, várhatóan fél évvel az Igazgyöngyök megjelenése után a boltok polcaira kerül egy újabb alkotása.
- Mi, aktív szerzők, amikor megjelentetünk egy kötetet, már javában benne vagyunk a következőben.
Cirkusz Monte-Carlo címmel egy nagy, kétrészes családregénnyel igyekszem meglepni az olvasókat kora tavasszal,
ami a ’80-as évek tipikus hangulatát és varázsát tükrözi. Drezdából indul el egy vándorcirkusz család, hogy különböző megpróbáltatások árán eljusson Monte-Carlóba, a nagy nemzetközi cirkuszfesztiválra. Ez a regény megmutatja, hogy bizony mind a politika, mind a színpad intrikái mennyire be tudják hálózni a hétköznapokat. Egy mély regény sok mondanivalóval, ami reményeim szerint minden korosztályt megérint majd.
Álomgyár Kiadó
3899 forint
A kötet több tucatnyi, érzelmekkel teli novellát köt csokorba: melegséget, mosolyt vagy éppen könnyeket fakasztó írásokat, olyan érzelemkovácsoló történeteket, amelyeket a valós élet ihletett. Születésnapok, szentesték, szerelmek vagy éppen végső búcsúk... Remény, öröm, megbocsátás, vágy vagy akár félelem...
Műsorvezetőnők, akik szakmát váltottak
Gombos Edina, Prokopp Dóra vagy Palotás Petra - csak pár név azok közül, akiket nagyon szerettek a tévénézők. Egy idő után úgy döntöttek, maguk mögött hagyják televíziós karrierjüket, hogy családjuknak szenteljék életüket, vagy valami újba, izgalmasba kezdjenek. Nézd meg képes összeállításunkban, mivel foglalkoznak ma az egykori műsorvezetőnők!