Palcsó Tamásért a 2004-es Megasztárban rajongtak a tinilányok: 34 éves korára sokat változott
Palcsó Tamás félénk srácból rongylábú énekes lett.
A fanatikus Megasztár-rajongók még emlékezhetnek, hogy miután Palcsó Tamás előadta az LGT Álomarcú lány című ikonikus slágerét, az „álomarcú fiú” néven kezdték becézni a versenyben.
Kissé félénk, visszahúzódó srácként ismerhettük meg a 2004 őszétől 2005 tavaszáig tartó tehetségkutató második évadában.
Palcsó Tamás ennyit változott 34 éves korára
Noha 18 évesen vigaszágasként került be az élő show-kba, végül a döntőig sikerült menetelnie. Caramel után a dobogó második fokán végzett. A kisfiúsan jóképű énekesért rajongtak a tinilányok, sőt az egyik versenyzőtársát is sikerült magába bolondítania: Tóth Gabival 2006-ig alkottak egy párt.
34 éves korára rengeteget változott: természetesen férfiasabb lett a külseje, valamint dalai is új hangzást kaptak. Míg a Megasztárban inkább a lírai hangzásvilágot kedvelte, új alkotásait a pörgős szóval lehet jellemezni.
Miután a Life TV Ébredj velünk! című műsorában előadta legújabb, Most kell című szerzeményét, a házigazdák is szóvá tették, nem ilyennek ismerték meg az énekest. Holdampf Linda műsorvezető azt is megjegyezte, hogy a Megasztárban alig láthatta táncolni a közönség, 17 évvel később pedig rongylábú énekesként fakadt dalra a stúdióban.
- A lírai vonal megvan még mindig, de ennél a számnál úgy éreztem, hogy én ilyen pörgős dalt szeretnék, ami azt hirdeti, hogy most kell belehúzni - magyarázta a műsorban.
Az is kiderült, hogy a változására nagy hatással volt, hogy 2018 óta Dolly mellett lép fel a Dolly Plusssz zenekar tagjaként.
- Mindig is egy különleges énekesnőnek tartottam, nagy megtiszteltetés volt, hogy kiválasztott. Emlékszem, a családi karácsonyokon is felcsaptuk a Dolly Roll-lemezt. A találkozásunk úgy történt, hogy ő előzetesen kinézett magának, látta, hogy egy neki tetsző énekes vagyok. És aztán egyszer csak jött egy telefon tőle, hogy lenne-e kedvem énekelni az együttesben.
A Megasztár szívtiprói akkor és most
A Megasztár második szériája óta 17 év telt el, de még mindig emlékszünk a tehetségkutató férfi versenyzőire, akik megdobogtatták a szívünket sármos megjelenésükkel, érzelmes előadásmódjukkal és vonzó kisugárzásukkal. Mutatjuk, mennyit változott napjainkra Torres Dani, Pál Tamás vagy Bálint Ádám.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- oláh ibolya
43 éves lett Oláh Ibolya: ennyit változott a 2003-as Megasztár óta
- sztár
- tehetségkutató