Itt az első babafotó - Nyári Edit 2 hónapig titkolta gyermeke születését
Nyári Edit megmutatta két hónapos kisbabáját.
Nyári Edit és férje, Dráfi Kálmán hegedűművész januárban árulták el, hogy első gyermeküket várják. Az énekesnő ekkor már a hatodik hónapban járt. A kicsi most két hónapos, de csak most mutatták meg, és születése körülményeiről is most beszéltek először.
A büszke nagypapa, Nyári Károly januárban kapott egy ultrahangképet, amin jól látható volt a baba neme, de a szülők csak a kicsi világrajövetelekor tudták meg, hogy kisfiuk született. Kálmán Emánuel apás szülésen, 54 centivel és három kilóval látta meg a napvilágot - árulták el a Best magazinnak.
- A párom, amikor csak teheti, kiveszi a részét a baba körüli teendőkből. A Kálmán név adott volt, mert az ő édesapját is így hívják. Az Emánuelt pedig a férjemmel együtt választottuk, az jelenti, veled az Isten - mesélte a kismama a hetilapnak.
Nyári Edit és Dráfi Kálmán titokban, tavaly júliusban házasodott össze. Amikor megtudták, hogy kisbabát várnak, eldöntötték, hogy a csöppséget az esküvőjük évfordulóján, annak helyszínén, a Szent István-bazilikában fogják megkeresztelni. A keresztelőn a család és pár közeli barát volt jelen. Nyári Aliz, a kismama húga lett a keresztanya, a férj bátyja, Dráfi György pedig a keresztapa.
A 33 éves énekesnő azt is megosztotta a lap olvasóival, hogy kisfiuknak mielőbb szeretnének kistestvért. A férje és a testvére között is kicsi a korkülönbség, Nyári Edit és Aliz között is négy év van. Azt biztos, hogy a kicsi Kálmán már most nagyon szereti a zenét, Mozartra alszik el, amikor pedig az édesapja gyakorol, jár a keze, lába.
- Úgy hiszem, hogy az unokámnak már most mindene a zene. A vejem hegedűművész, a másik nagypapa pedig szintén zongoraművész, így a kisbabát körülveszi a muzsika - mondta Nyári Károly zongorista-énekes, akinek fia, az ifjabb Károly szintén zongorázik, Aliz pedig nővérével egyetemben énekesnő.
Kiss Ramóna féléves kisfia, Noé
Kiss Ramóna fia tüneményes baba, nem csak a szülei és a családtagok, de a műsorvezető rajongói is elolvadnak minden egyes fotójától.
Kiss Ramóna medencében pancsoló fiánál nincs cukibb - Noét meg kell zabálni
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- babafotó