Ők a Nagy Ő idei szereplői: az egyikük 34 évvel fiatalabb Jákob Zoltánnál
Jákob Zoltán szívéért ezek a nők szállnak versenybe a 2023-as Nagy Őben.

Február óta hivatalos, a milliárdos üzletember, Jákob Zoltán lesz az idei Nagy Ő. A bejelentés óta több információ is napvilágra került, például az, hogy a helyszínt a festői szépségű turai kastély adta. Azt viszont egészen idáig nem lehetett tudni, kik lesznek a show szereplői 2023-ban.
Most erről is lehullt a lepel: a TV2 közzétette, ki az a 17 vállalkozó szellemű nő, akik versenybe szállnak Jákob Zoltán szívéért.
A 2023-as Nagy Ő szereplői
A felhozatal a képek és a rövid jellemzések alapján nagyon vegyes: a hölgyek között akad édesanya, vagyonos nő, cukrász és olyan versenyző is, aki egy applikáción már találkozott az üzletemberrel, sőt üzenetet is váltottak egymással.

Ahogy az előző, Árpa Attilával forgatott évadban, idén is jelentkezett olyan nő a realitybe, aki jóval fiatalabb a Nagy Őnél. Nati 34 évvel ifjabb, mint Jákob Zoltán.

"A 20 éves Nati fiatal kora ellenére tisztában van azzal, mire van szüksége: Ha álomrandiról van szó, akkor ő a New York-i naplementét helikopterből nézné végig" - áll a barna szépség jellemzésében. Íme a bemutatkozó videója:
Jákob Zoltán lánya a szépségversenyen
Jákob Zoli június közepén a Magyarország Szépe - Miss World Hungary egyik zsűritagja volt, a gálaesten tinédzser lányával is fotózkodott.
Jákob Zoltán 16 éves lánya természetes szépség: Liliánát elhalmozták bókokkal a közös fotón
Jákob Zoltán a Magyarország Szépe zsűrijében foglalt helyet. A legszebb számára a lánya volt.
Elolvasom
Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2/Bachelor-A Nagy Ő