Nagy Ervin sok mindenben hasonlít Zámbó Jimmyre: elárulta, miért félt eljátszani
Nagy Ervin a forgatókönyvtől tette függővé, eljátssza-e Zámbó Jimmyt az RTL A Király című sorozatában.
Az RTL márciusban kezdte el forgatni a Zámbó Jimmy élete által ihletett, saját gyártású szériáját. Ekkor derült ki az is, hogy a már befutott énekest Nagy Ervin alakítja. A Király már elérhető az RTL+ streaming platformon, ami november 16-án indult. Magyarország új, előfizetéses streaming-szolgáltatása reklámok nélkül, exkluzív, kifejezetten erre a platformra gyártott tartalmakkal várja az előfizetőket.
A Király című sorozat sajtóvetítésén Nagy Ervin a Feminának elárulta, sok a hasonlóság közte és a legendás énekes között, ezért is egyeztettek a készítőkkel jó ideje a szerep eljátszásáról, ugyanakkor elismerte, voltak félelmei is a tízrészes szériával kapcsolatban.
Nagy Ervin, mint Zámbó Jimmy
- Zámbó Jimmy nagyon megosztó személyiség volt, a dalait is rengetegen imádták, és imádják a mai napig, de ugyanennyien vannak, akik nem értik, miért rajongtak érte. Hogyan reagáltál, amikor közölték, téged néztek ki Jimmy megformálójának?
- Régóta beszélgettünk a csatornával arról, hogy elképzelhető, én fogom játszani Jimmyt, de persze volt casting, nem úgy megy, hogy rám gondoltak, mindenképpen én kapom a szerepet.
Valójában kifejezetten féltem, döntésemet a forgatókönyvtől tettem függővé.
- Azt gondoltam, hogy ha egy Kincsem vagy egy Terápia színvonalú munkát tudnak elém tenni, és tényleg minden mélységével és magasságával együtt mutathatjuk be az életét, akkor nagyon is lenne kedvem eljátszani, hiszen ritka szélsőséges ember volt. Nincs annál nagyobb kihívás, mint egy hatalmas kilengésekkel dolgozó, létező sztárról színészként emlékezetes alakítást nyújtani - pláne úgy, hogy a közelmúltban élt.
- Azt is tudtam, hogy ezt az alakítást össze fogják vetni a dokumentumfilmekkel és a régi felvételekkel. Természetesen az ember leveszi a tartását, a mikrofonhasználatot és sok más külsőséget, gesztust, de a fő kérdés az, hogy a belső izzása, a váratlansága, a veszélyessége és bizonyos szituációkban a pofátlansága tud-e élő, tud-e hiteles lenni. Olyan akartam lenni, akiről soha nem lehet eldönteni, hogy a következő pillanatban fölrobban, vagy megcsókol. Szerintem ő ilyen volt, így élte az életét. Ha ezt vissza tudom hozni a vászonra, nyert ügyünk van.
- Arról, hogy mi vezetett a 2001. január 2-i tragédiához, és mi történt, sokan sokféleképpen nyilatkoztak. A sorozat készítői többször elmondták, nem dokumentumfilmet, hanem fikciós sorozatot készítenek.
- Tulajdonképpen a kollektív emlékezet részeit raktuk bele, az urban legendtől (városi legenda - a szerk.) a rendőrségi jegyzőkönyvekig, de természetesen költött dolgok is szerepelnek benne, mondjuk úgy, hogy ez egy fikció igazságok és hazugságok alapján. Az a jó a fikcióban, hogy mindent belepakolhatsz, ami érdekes, és ami előreviszi a történetet. Minket nem vert béklyóba az, hogy csakis dokumentumok alapján dolgozhattunk. Tíz részbe kellett sűríteni, és izgalmassá tenni mindegy egyes epizódot. Ehhez néha a képzeletünket hívtuk segítségül.
- Néztél vissza archív felvételeket?
- Persze, és megkaptunk a családtól egy gyűjteményt, ami Jimmy saját kezűleg felvett VHS-kazettáiból áll. Nagyon érdekes forrásanyag volt, ahogyan Zámbó Jimmy látta a világot, ahogy felvette a gyerekeit, ahogy a mindennapi életét élte, és nagyon érdekes látlelete a ’80-as és ’90-es éveknek is.
- Schell Judit, aki Jimmy feleségét alakítja, találkozott Edit asszonnyal. Te beszélgettél közeli családtagokkal?
- Amikor belegondoltam, ha az én édesapámmal ez történt volna, amit úgy nevezünk, hogy baleset, akkor nem biztos, hogy örültem volna, ha színészek jönnek, és kérdezgetnek. Ezt a kegyeleti határt meghúztam magamban, nem akartam sebeket feltépni. Egyébként a teljes hozzájárulásukkal abban a házban forgattunk, ahol ők éltek, és a mai napig élnek. Kicsit olyan, mintha megállt volna ott az idő, amikor ez a tragédia történt. Egyszer az élet intézte úgy, hogy Adrián (Zámbó Adrián, Jimmy legkisebb fia - a szerk.) hazajött valamilyen cuccáért: köszöntünk egymásnak, aztán leültünk, mintha én csak a szomszéd lennék, és kérdezgettem hétköznapi dolgokról. Nekem ennyi elég is volt.
- Úgyis kijelöli az utamat a forgatókönyv, az alakítás pedig belőlem indul ki. Próbáltam azokat a belső jellemzőimet, tulajdonságaimat használni, melyek az övéhez hasonlóak. Én is tudok például rabiátus személyiség lenni, ha a munkámról vagy a családom védelméről van szó, hasonlóan ideges leszek, ha azt gondolom, hogy megsértenek engem vagy másokat, és bizonyos szituációkban hozzá hasonló képviselem az igazságomat is. Szóval elég nyilvánvaló, hogy nem csupán a bongyori hajam miatt választottak éppen engem erre a szerepre.
Zámbó Jimmy nővére
Zámbó Jimmynek három idősebb testvére született, György, Marietta és Tihamér, valamint egy öccse, Árpy. Annak idején mind az öten együtt jártak bulizni, az egyetlen lány, Marietta pedig nagyon élvezte, hogy mindig négy fiú kíséri mindenhova.
Így néz ki most Zámbó Jimmy egyetlen lánytestvére: Marietta 70 éves lett
Zámbó Marietta anyáskodva gondoskodott annak idején öccséről, Jimmyről.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL Magyarország
OLVASD EL EZT IS!