Muri Enikő új külsején a műsorvezetők is ledöbbentek - Így jelent meg a Reggeliben

Muri Enikő rózsaszínre festette a haját.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Muri Enikőt barna hajjal ismerte meg az ország a 2010-es X-Faktorban. Azóta a 29 éves énekesnő többféle frizurát és hajszínt is kipróbált, például vöröset, szőkét, de az ombre névre elkeresztelt, színátmenetes hajra sem tudott nemet mondani pár évvel ezelőtt. Ebből is látszik, hogy micsoda kísérletező alkat. Most nagyon extrém színben pompázik a hajkoronája.

A Sugarloaf énekesnője a Reggeli szerdai adásában rózsaszín hajjal jelent meg, a két műsorvezető, Lukács Miki és Papp Gergő is ledöbbent rajta, meg is kérdezték tőle, hogy mikor festette át. Muri Enikő elmondta, hogy az adás előtt pár órával. Bár közvetlenül egy élő műsorban való megjelenés előtt rizikós egy ennyire extrém váltás, sikert aratott a Reggeli stúdiójában. Papp Gergő például le sem tudta a hajáról venni a szemét, ezt pedig szóvá is tette neki, mert annyira menőnek tartotta. Lukács Miki szerint is nagyon jól áll neki ez az extrémebb stílus.

muri-enikő-haja
Fotó: RTL Klub/Reggeli, Facebook/Reggeli

- Ez csak egy nyári hóbort, ki fog majd kopni idővel. Még a kékkel kacérkodom - árulta el az adásban Muri Enikő, illetve hozzátette azt is, hogy kicsit aggódott a változás miatt, hiszen így még sosem láthatták őt előtte.

A Sugarloaf együttes is megosztott Muri Enikőről Facebookon és Instagramon egy friss fotót, több rajongó is megdicsérte: "Enciiii! Ez nagyon cool lett", "Nagyon király a hajad" - fogalmazták a rajongók a közösségi oldalakon.

Az énekesnőt egyébként az utóbbi két évben szőke hajjal lehetett látni, ez az árnyalat is jól állt neki.

Így megváltoztak az X-Faktor nagy reménységei

Emlékszel Krasznai Tündére, Baricz Gergőre vagy éppen Csordás Ákosra az X-Faktorból? Képes összeállításunkban megnézheted, hogy festenek napjainkban.

Krasznai Tünde az X-Faktor nagy reménysége volt - Így megváltozott a balhés énekesnő

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük