A Mintaapák főszereplője válása után a kolléganőjébe szeretett bele - 7 hónapja együtt vannak
Mészáros Béla tavaly decemberben jött össze új párjával, akivel együtt szerepeltek a Seveled című vígjátékban.
Mészáros Béláról sokan azt hitték, örök agglegény, pedig volt már nős is, és bő fél éve nem is egyedülálló: kolléganőjébe szeretett bele.
A negyvenéves színész 2003-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd a Katona József Színházhoz szerződött, amelynek azóta is tagja. Már a diplomaosztó után játszott olyan filmekben, mint a Poligamy, a Nejem, nőm, csajom vagy a Hacktion és az Aranyélet című sorozat, de főszerepekkel csak 16 színházban eltöltött év után találta meg a filmes szakma.
Mészáros Béla párja
2017-ben főszerepet kapott a Duna TV Csak színház és más semmi című sorozatában, amelynek mind a három évadában láthattuk, majd ezt a BÚÉK!, a Seveled és a július 30-án a mozikba került Pesti balhé című vígjáték főszerepe követte. 2019-ben a TV2 Mintaapák című sorozatában is főszerepet kapott, ő alakítja az építésvezető Miklóst.
Míg a pályája szépen ível felfelé, a magánéletében voltak hullámvölgyek. Elvált színésznő feleségétől, majd elvesztette a szüleit, ami után kis időre padlóra került, pszichológus segítségét is igénybe vette, de igazából a munkáját tartja a legjobb terápiának, vallotta be a Hot! magazinnak. Volt idő, amikor csak élte az életét, de egy ideje boldog párkapcsolatban él.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Hét hónapja komoly kapcsolatban élek, a válásom óta egyébként először. (…) Negyvenéves elmúltam, érthetően én is egyre többet gondolok a családalapításra. Ha meglátok egy cuki kislányt, azonnal elolvadok, ami egyértelmű jele annak, hogy már vágyom az apaságra - vallotta be a hetilapnak.
Szakács Hajnalkával a Seveled című film forgatásán ismerkedtek meg. A tatabányai Jászai Mari Színház 31 éves színésznőjével a forgatókönyv szerint vadul csókolózniuk is kellett, és míg a vígjátékban csúnyán szakítottak, a film közönségtalálkozói közben összejöttek.
- December harmadikán volt a Seveled díszbemutatója, utána még elmentünk bulizni, és akkor kezdtünk el beszélgetni. Később, amikor a vidéki közönségtalálkozókra autóztunk a rendező Orosz Dénessel, már sokat dumáltunk. Onnan datálom a kapcsolatunkat - mesélte Mészáros Béla a Blikknek.
Februárban szinte már együtt éltek, de csak a hétvégeken volt idejük egymásra, mert a színész kora reggeltől késő délutánig forgatott, ezt követően pedig a színházba rohant, valamint a színésznő is próbált, játszott. A kapcsolatuknak jól jött a karanténidőszak, az elmúlt négy hónapot kettesben tudták tölteni.
Pindroch Csaba és színésznő felesége
Verebes Linda és Pindroch Csaba kapcsolatának annak idején sokan nem jósoltak nagy jövőt, sőt, Verebes István lányát az idősebb kollégák egyenesen óva intették a színésztől. Rácáfoltak a kétkedőkre, január elején a 20. évfordulójukat ünnepelték.
Pindroch Csaba 20 éve imádja színésznő feleségét - Verebes Lindával 3 gyereket nevelnek
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- molnár tamás
- premier