Mécs Károly egy 60 évig őrzött titkot árult el: a színészlegenda eddig senkinek nem beszélt róla
Mécs Károly 2021-ben beszélt arról először, miben vett részt az 1956. november 4-i események után.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Mécs Károly 1961-ben végzett Színház- és Filmművészeti Főiskolán, de már 1958-tól szerepelt a Nemzeti, 1960-tól a Petőfi Színházban, ugyanebben az évben pedig bemutatták A Noszty fiú esete Tóth Marival című filmet, amiben Noszty Ferit alakította. Népszerűségét és ismertségét csak tovább növelte az 1965-ös A kőszívű ember fiai, amelyben Baradlay Richárdot formálta meg.

1970-ben Jászai Mari-, 2013-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 2021-ben pedig a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Kossuth-nagydíjat kapott.

Mécs Károly szerepvállalása 1956-ban

A Kossuth rádióban a Nagyok - Zenés portréműsorban júniusban az irodalmi eszmefuttatások és színpadi múltidézés mellett az idén tavasszal kapott elismerés is szóba került. 

A 2013-ban Kossuth-díjjal kitüntetett Mécs Károly színművész a Magyar Állami Operaház művészbejárójában.
A 2013-ban Kossuth-díjjal kitüntetett Mécs Károly színművész a Magyar Állami Operaház művészbejárójában.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

- Álmodni sem mertem arról, hogy Kossuth-nagydíjat kapok, úgy gondolom, ez nemcsak nekem szól, hanem a nemzedékemnek is. Ezek az emberek rendkívül sokat tettek azért, hogy a magyar színművészet fennmaradjon, és jellegében, lelkiségében megőrizze tisztaságát. Ez egyúttal az ő díjuk is - fogalmazott Mécs Károly. 

A cikk az ajánló után folytatódik

A színészlegenda arról is beszélt, hogy mindenki, aki részt vett A kőszívű ember fiai elkészítésében, átélte az 1956-os forradalom és szabadságharcot. A rádióműsorban erről az időszakról, és egy olyan történetet is mesélt, amelyet hatvan évig titokban tartott.

mecs-karoly-2016
Fotó: MTVA/Zih Zsolt

- Húszéves voltam 1956-ban. Amikor a november 4-i események után elindult az élet, ismét elkezdtünk munkába járni. Én akkor egy sokszorosítóüzemben dolgoztam, és a főnököm, aki régi katonatiszt volt, egy nap megjelent, és hozott egy igazolványt. Az volt ráírva, hogy az illető a szovjet hadsereg védelme alatt áll. Kérte, hogy ebből csináljunk még.

Körülbelül 200 darab ilyen igazolványt készítettünk, aztán minden, a gyártáshoz használt kelléket megsemmisítettünk. erről hatvan évig senkinek nem beszéltem

- árulta el a színész. 

Mécs Károly azt is hozzátette: "azt kívánom, hogy háború többé ne legyen, mert ez az emberi produktum legmocskosabb alkotóeleme".

A kőszívű ember fiainak színészei egykor és ma

Jókai Mór regényéből Várkonyi Zoltán közel száz évvel később, 1964-ben forgatott filmet, amit a következő évben mutattak be. A főbb szerepekben feltűnt fiatal színművészek közül néhányan mára a magyar színjátszás ikonikus alakjaivá váltak, megkapták a Jászai- és a Kossuth-díjat is. Képes összeállításunkban megnézheted a szereplőket egykor és ma. 

Ezt is szeretjük