Máté Péter ma lenne 75 éves: két lánya, Mici és Dorka ma ezzel foglalkozik
Máté Péter 1947. február 4-én született Budapesten, és mindössze 37 évesen hunyt el. Lányai ekkor még gyerekek voltak.
Most élsz, Elmegyek, Azért vannak a jó barátok, Egyszer véget ér - a mai napig több generáció ismeri, és fújja kívülről ezeket a slágereket, amelyeket Máté Péter előadásában szeretett meg a közönség.
A legendás énekes 1947. február 4-én született Budapesten. 1967-ben készítette el első saját felvételeit, legnagyobb sikereit a '70-es években aratta.
Máté Péter gyermekei
1973-ban a Hull az elsárgult levél című dala első lett a Made In Hungary rádiós vetélkedőn, 1977-ben második helyezést ért el az Együttlét című dallal a Metronóm 77 televíziós fesztiválon. Szocsiban, Athénban és az írországi Castlebarban is ért el fesztiválhelyezést, előadói díjat nyert a párizsi sanzonversenyen, szerepelt többek között Kubában és Kanadában is. 1979-ben megkapta a Magyar Rádió nívódíját, 1981-ben a legjobb hangszerelés díját a táncdalfesztiválon.
Zenei pályafutása és élete fájdalmasan korán ért véget, mindössze 37 esztendős volt, amikor 1984. szeptember 9-én elhunyt. Felesége, Edit özvegyen maradt két lányukkal, akik közül a nagyobbik, Mici 13, a kisebbik, Dorka hatéves volt.
A nagyobbik a mai napig emlékszik arra, hogyan tudták meg, hogy Máté Péter meghalt: az énekes egy barátja becsöngetett hozzájuk, és átadta az édesanyjuknak az édesapjuk szemüvegét és jogosítványát.
- Nagyon jó apuka volt, vicces, rengeteget nevettünk, játszottunk, minden szabadidejét velünk, a családdal töltötte. Anyu szokta mondani, apu volt a jó rendőr, mert ő rontott el minket, mindent megengedett, anyu pedig a rossz rendőr, ő nevelt, terelgetett. Ez tényleg így volt, lett is eredménye - mesélte Mici a Best magazinnak az évforduló kapcsán.
Szerinte jó nevelést kaptak, a húgával megállták a helyünket az életben. Neki egy, a testvérének két gyermeke született.
- Én a szállodaiparban dolgozom, van egy csodálatos fiam, a húgom fotós lett, neki két gyereke van, egy fia és egy lánya.
Ha most apu lenézne, biztos vagyok, hogy büszke lenne ránk. És hogy imádná a három unokáját!
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Máté Péter egyik unokáját az RTL Klub képernyőjén is láthattuk 2017 szeptemberében: az akkor 13 éves Poós-Máté Dániel az RTL II Konyhafőnök Junior című vetélkedőjében szerepelt. Már óvodásként szeretett a konyhában időzni, és a műsor előtt öt évvel kezdett el komolyabban főzni, kedvenc receptjeként a fűszervajas bélszínsteaket nevezte meg zöldborsmártással és burgonyapürével. Nem titkolta, ki a nagyapja, de annak hírnevéhez szerényen viszonyult.
- Én nem szeretek ezzel visszaélni, mert nem az én érdemem. Nem használom fel előnyszerzésre vagy bármire - mondta Fördős Zének.
Máté Péter kisebbik lánya, Dorka hatéves volt, amikor elveszítette az édesapját, de így is sok mindenre emlékszik. Amellett, hogy fotósként dolgozik, A Helló Gazdi és a Kóborka menhelyalapítványt is segíti.
- A legélénkebben az él bennem, hogy mindig négykézlábra ereszkedett, én felültem a hátára, lovagoltam rajta... na, meg amikor a Velencei-tóban a gumimatraccal hülyéskedtünk. És arra is emlékszem, hogy soha nem láttam aput rosszkedvűnek - osztotta meg a hetilap olvasóival.
Máté Péter gyermekeinek édesanyja, Edit
A legendás énekes özvegye 2019 februárjában azt nyilatkozta, nagyon boldogan éltek együtt, ezen a megélhetési nehézségek sem változtattak. 15 éven át szerették egymást Máté Péterrel, nagy szerelem volt az övék. Férje halála után nem is ment többé férjhez. Három unokája született, Gergő, Kamilla és Dániel.
Máté Péter 15 évig élt boldogan második felségével - Edit soha nem ment újra férjhez
Máté Péter felesége az énekes halála után nem is gondolt arra, hogy újra férjhez menjen.
ElolvasomCover-fotó: MTI/Vitályos József