A 80-as évek szuperdögös modellje volt - Marjai Judit 52 évesen is bombázó
Marjai Judit az évek során egyre nőiesebb és dögösebb lett.
Marjai Judit színésznőnek készült, több filmben is szerepelt, de a legtöbben a ’80-as évek gyönyörű modelljeként emlékeznek rá. 1981-ben édesanyja elküldte fotóját az Ifjúsági Magazin pályázatára, így került a címlapra.
Ezt követően indult el fotómodell-karrierje. Fotózta többek között Jung Zseni, Módos Gábor, Dobos Lajos, Bacsó Béla vagy Fenyő János is. Számos címlapon, kártyanaptáron volt látható.
A '80-as évek keresett fotómodellje volt
Marjai Judit 1988-ban, húszévesen megnyerte Olaszországban a Film ifjú csillaga című szépségversenyt. Ő volt az első, aki 1988 novemberében magyar lányként szerepelt az olasz Playboyban.
Modellkarrierjét ebben az évben be is fejezte. A Playboy-fotózás kellős közepén úgy érezte, itt az ideje abbahagyni: 167 centijével túl alacsony volt, és olyan munkát nem akart elvállalni, ami az erkölcseibe ütközött volna.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fotózni azért kezdett el, mert elégedetlen volt a képekkel, amiket róla készítettek. Készített képeket többek között Phil Collinsról vagy az utolsó napjaiban Bacsó Péterről is.
Az évtizedek alatt alig változott valamit, ezt mutatja az a kép is, ami az 1989 Füles-címlap után közel húsz évvel készült róla.
Szépségét, szexepiljét és különleges kisugárzását kétgyerekes anyaként is megőrizte, így a modellkedésnek nem teljesen fordított hátat, de inkább ő maga készíti a képeit, amelyekből az Instagram-oldalán gyakran posztol.
Világhírű kozmetikum reklámarca is volt. Egy bőrápoló krémeket gyártó, tengerentúli cég azután figyelt fel a képsorozatára, amin Marilyn Monroe hasonmásaként látható.
A '80-as évek legnépszerűbb manökenjei egykor és most
Pataki Ágit a '70-es és '80-as években mindenki Fabulon Áginak nevezte, hiszen ő volt a kozmetikai cég első számú reklámarca. A '80-as években öt évig párhuzamosan dolgozott modellként és üzletasszonyként, végül az üzleti, majd a filmgyártás világában teljesedett ki. Képes összeállításunkban megnézheted, mennyit változtak a '80-as évek legnépszerűbb manökenjei az elmúlt évtizedek alatt.
Ő volt a leghíresebb Fabulon-lány - Pataki Ági 68 évesen is elbűvölő szépség
Nézegess képeket!
Elolvasom