Ő Lovas Rozi jóképű férje: János először rendezi a színésznőt a színpadon
Lovas Rozi A mi kis falunk két sztárjával szerepel abban a darabban, amit a férje, Horváth János Antal rendez.
Lovas Rozi 2012-ben diplomázott a Kaposvári Egyetem színművész szakának első egyetemi évfolyamán. A POSZT-on kétszer is elnyerte a Legjobb 30 év alatti színésznő díját. 2014-ben a legígéretesebb pályakezdőként megkapta a Színikritikusok díját, ugyanebben az évben Junior Prima díjjal is kitüntették.
A Nejem, nőm, csajom vígjáték egyik főszereplője volt, szerepelt A berni követ című tévéfilmben, a Csak színház és más semmi című sorozatban, de az országos hírnevet a 2017-ben indult, A mi kis falunk című sorozatnak köszönheti.
Lovas Rozit a férje rendezi
Az RTL Klub sikersorozatában Erikát alakítja, aki az ötödik évadban ikrekkel várandós. A színésznő 2020 májusában adott életet a kisfiának, egy hónappal korábban pedig férjhez ment a gyermek édesapjához.
A mi kis falunkban ugyan forgatott tavaly, és ősszel volt két előadása, de miután a világjárvány miatt bezártak a színházak, a színpad helyett a családjának szentelhette idejét.
A 34 éves sztár ugyanakkor a nyáron visszatér, a Szentendrei Teátrum egyik darabjában lesz látható a Magyarországon most először bemutatott Árvák című kamaradrámában, amelyet a férje, Horváth János Antal rendez, és amelyben A mi kis falunkban a férjét alakító Lengyel Tamással és a sorozat egykori Matyijával, Molnár Áronnal szórakoztatja a nézőket. A darab premierjét július 16-ra tervezik, ez Lovas Rozi és férje első közös munkája, amit nagyon élveznek.
- Minden nagyon természetes és magától értetődő volt szakmailag is. Én teljesen megbízom benne, ő is bennem, ráadásul ugyanazok a dolgok tetszenek, ugyanazokat tartjuk jónak vagy rossznak. Az egész próba egy baráti, laza folyamat volt annak ellenére, hogy maga a darab komoly témát dolgoz fel - mesélte a színésznő a Blikknek.
A mi kis falunk szereplői a valóságban
A közmunkás Szifon feleségét, Marcsit, akit a férje következetesen Évának hív, Lévay Viktória alakítja. Április végén ünnepelte a 47. születésnapját, az ebből az apropóból készült fotója láttán meg nem mondanánk, hogy őt látjuk a sorozatban. A színésznő a való életben egy gyönyörű, nagyon csinos nő. Képes összeállításunkban nemcsak az ő átalakulását láthatod, hanem A mi kis falunk több szereplőjének sorozatbeli és civil képét is.
A mi kis falunkban a közmunkás Szifon felesége: valójában gyönyörű nő Lévay Viktória
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!