Lovas Rozi ilyen dögös is tud lenni: felismered A mi kis falunk színésznőjét?

Ilyen A mi kis falunk Erikáját alakító színésznő, Lovas Rozi ritkán látott oldala.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Lovas Rozit 2007-ben vették fel a Kaposvári Egyetem színművészképzésére, Mohácsi János osztályában szerzett diplomát a szak első egyetemi évfolyamán. Még hallgatóként 2010-ben a Marosvásárhelyen megrendezett Színművészeti Iskolák Találkozóján ő lett a legjobb női mellékszereplő.

A Pécsi Országos Színházi Találkozón kétszer is elnyerte a Legjobb 30 év alatti színésznő díját: 2013-ban a miskolci A vágy villamosa előadásban nyújtott alakításáért Tenki Rékával megosztva, 2014-ben a miskolci A tanítónőért. 2014-ben a legígéretesebb pályakezdőként megkapta a Színikritikusok díját, ugyanebben az évben Junior Prima díjjal is kitüntették.

Lovas Rozi, A mi kis falunk Erikája

A 2012-es Nejem, nőm, csajom vígjáték egyik főszereplője volt, szerepelt a 2014-es A berni követ című tévéfilmben, 2016-ban a Csak színház és más semmi című sorozatban, de az országos hírnevet a 2017-ben indult, A mi kis falunk című sorozatnak köszönheti, amelynek hatodik évada 2021. szeptember 4-én indult.

Az RTL Klub sikersorozatában Erikát alakítja, aki az ötödik évad záró epizódjában akkor ment férjhez a pajkaszegi misemaratonon rögtönzött esküvőn, amikor megindult a szülés, de hivatalosan csak a hatodik évad első részében, a kórházban, az ikrei születés után lett Gyuri felesége. A színésznő 2020 májusában lett édesanya, egy hónappal korábban ment férjhez a kisfiú édesapjához, Horváth János Antal rendezőhöz. Augusztus végén kiderült, hogy második gyermekével várandós, a kis Misa testvére februárra várható. 

Füleki polgármester (Csuja Imre) jobbkeze, Bodri Gyuri (Lengyel Tamás) párja imádja a csatokat és a hajdíszeket. Lovas Rozi a való életben nagyon dögös és elegáns is tud lenni.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük