
Magyar alkotás nyert a Locarnói Filmfesztiválon: nagydíjas lett a dokumentumfilm
Szabó Réka: A létezés eufóriája nyerte a nagydíjat a filmhéten.


Svájcban, a Locarnói Filmfesztiválon Szabó Réka: A létezés eufóriája című dokumentumfilmje nyerte el a nagydíjat, mint az MTI írta a Magyar Nemzeti Filmalap közlése alapján. A filmes szemle pénteken ért véget.
A rendezvényen hét dokumentumfilm szállt harcba a győzelemért, ezek közül bizonyult legjobbnak a magyar alkotás.
A nagydíjas filmről
Szabó Réka rendezésében a Tünet Együttes 2015-ös Sóvirág című előadásának próbáit örökítette meg és mutatta be. A film a rendező első egész estés alkotása az Árnyékfilm, illetve a Gyászfilm című rövidfilmek után, melyeket 2010-ben és 2014-ben rendezett.
A díjnyertes film a Tünet Együttes és a Campfilm együttműködésében Az Élet Menete Alapítvány és a National Fund of the Republic of Austria for Victims of National Socialism, a Médiatanács Mecenatúra Program, valamint sok magánszemély támogatásával valósult meg. Operatőre Kovács Claudia, zeneszerzője Barna Balázs, vágója Sylvie Gadmer és Sass Péter volt.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
Szabó Réka reál vonalról csöppent a filmművészetbe. Tanulmányait az ELTE matematika és informatika szakán végezte, ezután táncosként magyar és külföldi koreográfusokkal dolgozott együtt. Ezalatt a Műszaki Egyetemen tanított. 2002-ben saját társulatot alapított, a Tünet Együttest. A társulat azóta fontos szereplője a hazai művészetnek, a kortárs tánc- és színházi életnek.
A filmet az ELF Pictures szeptember 12-én mutatja be a magyar mozikban - számolt be az MTI a filmalap közleménye alapján.
Kép: MTI/Urs Flüeler
OLVASD EL EZT IS!

- betegség
- rtl klub