Nem lép többet színpadra a nemzet színésze: 65 év után visszavonul Lehoczky Zsuzsa
Lehoczky Zsuzsa úgy érzi, elérte, amit ebben a szakmában elért, megkapta a Nemzet Színésze címet is.
Lehoczky Zsuzsa 1936. július 18-án született Szegeden. 11 évesen már a Szegedi Nemzeti Színházban játszott: William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékában Mustármagot alakította.
1956-ban a kaposvári Csiky Gergely Színházban indult színészi pályája, 1962 óta a Budapesti Operettszínház művésze. Törőcsik Mari április 16-i halála után, május 11-én Lehoczky Zsuzsát választották meg a Nemzet Színészévé.
Lehoczky Zsuzsa visszavonul
Június 13-án a közönség szűnni nem akaró vastapssal ünnepelte a színésznőt, amikor a Nemzeti Színházban a Rómeó és Júlia című előadás után Vidnyánszky Attila, a teátrum igazgatója átadta neki a nemzet színészének járó elismerést. Lehoczky Zsuzsa 2021. július 18-án ünnepli a 85. születésnapját, és úgy döntött, búcsút int a világot jelentő deszkáknak, az ősszel induló 2021/22-es évadban már nem láthatják az Operettszínház nézői.
- 1956 óta vagyok színész, úgy érzem, már jár a pihenés. Nehéz lesz búcsút mondanom, hiszen a mindenem a színpad és a taps. (..) Most lesz a 85. születésnapom, és meg kell érteniük az embereknek, hogy ez már egy szép kor. Nem orvosi tanácsra hagyom abba, de érzem, hogy szabadabbá kell magam tennem. A pandémia előtt volt, hogy heti 10-20 előadásom volt, ami rengeteg - nyilatkozta a Borsnak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő azt mondta a napilapnak, tudja, hogy ősszel lesz igazán nehéz, hiszen a nyár számára évek óta a pihenésé volt, de ősszel, amikor ismét elindulnak az előadások, azokban már nem vesz részt. Nyugdíjba ugyanakkor nyugodt szívvel vonul, szerinte elérte, amit el lehetett.
- Engem választottak a nemzet színészének, és azt hiszem, ennél többet nem kívánhat egy színész. Minden előadásomat szerettem, mindig a száz százalékot nyújtottam, és igyekeztem mindenkivel jóban lenni, segíteni a társaimat, ahogyan ők is engem.
Az Abigél szereplői egykor és ma
A négyrészes, Szabó Magda regénye alapján készült sorozat egyik legnépszerűbb karaktere a gyönyörű és kedves Zsuzsanna nővér, akit Piros Ildikó keltett életre. Bár többször is eljátszott a gondolattal, hogy maga mögött hagyja a színpadi életet, a sors a mai napig nem engedte, hogy így tegyen. Képes összeállításunkban nemcsak őt láthatod, hanem azt is, mennyit változtak az Abigél szereplői több mint negyven év alatt.
Az Abigélben a gyönyörű Zsuzsanna nővért játszotta - A 73 éves Piros Ildikó ma is elbűvölő
Nézegess képeket!
Elolvasom