Kulcsár Edina kislánya jól megnőtt: Nina karácsonyi címlapon szerepel bátyjával és szüleivel
Kulcsár Edina és Csuti karácsonyi címlapon láthatóak Medivel és Ninával.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Kulcsár Edina és férje, Szabó András, vagyis Csuti számára az idei lesz az ötödik közös karácsonyuk, de a 2020-as ünnepek minden eddiginél különlegesebbek, ugyanis már új házukban, kétgyerekes szülőkként készülődnek. 

- Én eddig nem nagyon voltam karácsonypárti, nem járt át az ünnepek szelleme, de amióta apa vagyok, egyre fontosabb - vallotta be az édesapa az RTL Klub reggeli műsorában. 

Kulcsár Edina gyerekei

A házuk nagy belmagasságú részén állítottak fel egy magas karácsonyfát, és Csuti kivette a részét a díszítésből, az égők felhelyezéséből is. A tervek szerint otthonukat kívülről is díszfénybe öltözteti. Az ünnepi készülődésről és jövőbeni terveikről a Best magazinnak meséltek, amelynek a címlapján szerepelnek két gyermekükkel. 

Kétéves kisfiukat, Medoxot, valamint nyolc hónapos kislányukat, Ninát nem szerepeltetik az újságokban, ugyanakkor úgy döntöttek, nem is rejtegetik őket, a közösségi oldalaikon a követőik láthatnak a csemetéikről felvételeket. 

- Igazából nem csinálunk semmi mást a gyerekekkel, mint minden büszke szülő. Nincsenek tanulmányok, nem teltek el évtizedek, hogy tudjunk mihez viszonyítani. Azokról a gyerekekről, akik szerepeltek az interneten, gyereksztárok vagy gyerekszínészek, egyaránt tudunk építő jellegű, pozitív példákat mondani, ahogy negatívakat is.

kulcsar-edina-csuti
Fotó: RTL Klub/Reggeli

- Azt gondoljuk, hogy olyan környezetükben, ami mutatható, példaértékű, tanító jellegű, vagy az első szavaikat, lépéseiket megmutatjuk, annak nincsen az életükben hosszú távon negatív hatása. Ha mégis érzékelnénk negatívumokat, azonnal megszüntetjük a posztolást róluk, sőt akár az oldalt is eldobnánk értük - magyarázta az édesapa a Reggeli mai adásában azt, miért döntöttek úgy feleségével, hogy a közösségi oldalaikon megmutatják a gyerekeiket.   

A cikk az ajánló után folytatódik

- Sokat beszélgettünk erről Csutival már Medike, az első gyermekünk születése előtt és azóta is, hiszen a vélemények is folyamatosan változnak. Mivel mi is eléggé közvetlen emberek vagyunk, evidensnek tartottuk azt is, hogy a gyereket megmutassuk. Húztunk egy határt, innentől kezdve csak mi vagyunk, a mi látásmódunk az elsődleges. Szülők vagyunk, nekünk is a gyerekeink a legfontosabbak - mondta a műsorban Kulcsár Edina.

- Nekünk a legfontosabbak! Senki ne gondolja azt, hogy jobban szereti a gyerekünket, mint mi, vagy hogy ő jobban jobbat akar a gyerekeinknek, mint mi - pontosított Csuti, aki azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy soha nem reklámoznak semmit a gyerekeikkel. 

kulcsar-edina
Fotó: RTL Klub/Reggeli

- Mi nem tesszük, de engem az sem érdekel, ha más teszi, mert az ő gyereke, ő dönti el. Én azt is megértem, ha valaki egyáltalán nem akarja megmutatni a gyerekét. Mi megmutatjuk, mert azt gondoljuk, azzal teszünk a legjobbat a gyereknek, ha már most ebbe nő bele. Elzárhatom a külvilágtól, de amikor majd viszem az iskolába, lehet, engem meg fognak ismerni az osztálytársainak a szülei, és emiatt mondanak rá dolgokat - osztotta meg a nézőkkel a kétgyerekes édesanya.   

Tatár Csilla gyerekei

Tatár Csilla élete nagyot fordult idén tavasszal: kétgyerekes édesanya lett, miután április 20-án megszületett kislánya, Mimi Elza. A nagyközönség októberben láthatta először az öt hónapos kislánya arcát, amire a bátyja, az ötéves Milán éppen puszit nyom. 

Ezt is szeretjük