Krisz Rudi apa lesz - Az énekes párja 11 év után kisbabával ajándékozza meg
A 38 éves Krisz Rudi december elején apa lesz.
Krisz Rudi plakátja nagyon sok lány szobájának falát díszített a ’90-es években. Az első lemezszerződését 1998-ban kötötte. A tinibálvány Homokba rajzolt szerelem vagy Keresem a szót című slágerei hatalmas sikert arattak. 2008-ig öt albuma jelent meg, aztán eltűnt a nagy nyilvánosság elől.
Az énekes hat évig egy óceánjáró hajón zenélt. Hosszú távon viszont nem látott perspektívát a külföldön zenélésben, ezért hazatért Magyarországra, ahol a szerelme is várta.
A 38 éves sztár élete hamarosan új szakaszba lép: apa lesz. Kislánya várhatóan december elején meg is születik - árulta el az RTL Klub műsorában.
- Már azt a pillanatot várom, amikor meglátom a kicsi szemét: hogy fog rám nézni, ne sírjam el magam - mondta a Fókuszban, ahol a félelmeiről is beszélt.
- Milyen apa leszek? Lesznek-e elvárásaim? Mennyire leszek szigorú? Eddig volt egy viszonylag kényelmes életem, amihez foggal-körömmel ragaszkodtam, de úgy érzem, kell ez a változás az életbe. Remélem, hogy jó irányba fogja vinni az életemet.
Párjáról annyit árult el, hogy 11 éve vannak együtt, és voltak hullámvölgyeik, de szerinte ezek más kapcsolatban is előfordulnak.
- Kétszer szét is mentünk, de azt gondolom, ezek kellettek neki is és nekem is. Ezekből dalok is születtek - vallotta be.
Krisz Rudi a mai napig koncertezik, és új dalokat is ír. Új klipje a Séta a Tejúton című dalához 2019. november 10-én jelent meg. Minden zenei műfajt szeret, de az utóbbi időben az elektronikus vonalon kezdett el alkotni. Sok dalszöveget a párja írt, ezekben a párkapcsolat és a szakítás is téma volt. A rajongótábora folyamatosan nő, nemrég egy tízéves kislány írt neki, akinek az édesanyja és a nagymamája is az énekes nagy rajongója.
Lajtai Kati egykor és most
A Crystal 1998-ban alakult meg, de nagyobb hírnévre 2000-ben tettek csak szert, amikor megjelent debütáló albumuk, a Két utazó. Kasza Tibi és testvére, Gábor mellett az együttes tagja volt egy gyönyörű, fekete hajú énekesnő is, Lajtai Kati, aki a zenekar megalakulásakor csak húszesztendős volt.
Emlékszel a Crystal énekesnőjére? A 41 éves Lajtai Kati ma már boldog családanya
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!