Emlékszel a Crystal énekesnőjére? A 41 éves Lajtai Kati ma már boldog családanya

Fotókon mutatjuk, mennyit változtak a '90-es évek legnépszerűbb énekesnői.

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Számos népszerű csapat állt össze a '90-es években, amelyek nagy népszerűségnek örvendtek az országban. Ilyen volt Kasza Tibi együttese, a Crystal is, ami 1998-ban alakult meg, de nagyobb hírnévre 2000-ben tettek csak szert, amikor megjelent a debütáló albumuk, a Két utazó. Kasza Tibi és testvére, Gábor mellett volt egy gyönyörű, fekete hajú énekesnő is, Lajtai Kati, aki a zenekar megalakulásakor csak húszesztendős volt.

Érdekesség, hogy Lajtai Kati és akkori párja, Kasza Tibi még a Crystal előtt megalapított egy rapformációt is, ami a C21 névre hallgatott, természetesen Kasza Gábor is benne volt ebben a csapatban. Az énekesnő a '90-es években tagja volt a Fianna nevű együttesnek is, ami ír népzenét játszott, Európa több országában is felléptek. Ekkor döntötte el véglegesen, hogy az énekesi karriert választja.

A Crystal a kétezres évek egyik legnépszerűbb magyar csapatává nőtte ki magát, volt olyan nyári hónapjuk, amikor 35-40 fellépésük is volt, az sem volt ritka, ha egy hétvégén 14-15 bulit is bevállaltak. Olyan slágereik voltak, mint az Ezer Hold, a Fújja el a szél, a Jég a tűzben vagy a Sosem múlik el.

2010-ben oszlottak fel végleg, utána Lajtai Kati évekre eltűnt a nyilvánosság elől. 2013-ban a Sztárban Sztár és Az ének iskolája című TV2-s produkciók énektanárává választották, 2014 óta pedig a Budapest Voices énekkórus tagja. Az énekesnő számára a 2016-os év fordulópontot jelentett, ugyanis ekkor hozta világra kisfiát, Mátét.

Nem ő volt az egyetlen énekesnő, akiért egy ország rajongott egykoron, képes összeállításunkban összegyűjtöttük azokat a női sztárokat, akik a '90-es években kezdték énekesi karrierjüket.

Hogyan öregedjünk jól? - Az örömteli élet nem korfüggő

A Femina Klub januári vendége Pataki Ági sztármodell, producer lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy hogyan béküljünk meg az idő múlásával. Miért olyan fontos a humor és az önreflexió? Hogyan gondoskodhatunk testi és szellemi egészségünkről? Miért fontos szociális kapcsolataink fenntartása ebben az életszakaszban is? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. január 15. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük