Ő a sztárok plasztikai sebészének gyönyörű felesége: Krasznai Zsolt 17 éve rajong érte
Krasznai Zsolt és Dóra nem csak a magánéletben, a munkában is egymásra talált.
Dr. Krasznai Zsolt neve sokak számára csenghet ismerősen. A sztárok legkedveltebb plasztikai sebésze 2004-ben tette le orvosi szakvizsgáját, két évvel később pedig megnyitotta magánrendelőjét is.
Olyan hazai hírességek szépültek a keze alatt, mint Vasvári Vivien, Péter Szabó Szilvi vagy Zimány Linda. Ám hiába veszik körbe nap mint nap gyönyörű nők, az ő szíve 17 éve csakis feleségéért dobog.
Krasznai Zsolt felesége
Kapcsolata Dórával szerelem volt első látásra, a szőke szépség azonnal levette a lábáról a jóképű orvost, aki már az első találkozásuk után tudta, egy napon feleségül veszi a nőt.

- Úgy mentem haza az első randi után, hogy azt mondtam édesapámnak, ha ez így megy tovább, mint ez a mai nap, akkor egy éven belül biztos, hogy ő lesz a feleségem - mesélte a Tények Plusz riportjában.
Nem csoda, hogy Dóra ennyire megszédítette, hiszen nemcsak csodaszép, de okos is, jogi doktorként végzett, ám férje kedvéért lemondott a karrierjéről, ő lett a klinika kommunikációs igazgatója.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
- Jogi pályára készültem, a bíróságon dolgoztam, aztán megismertem Zsoltot. Ezt követően összeházasodtunk, és onnantól kezdve, amiben csak tudtam, támogattam és segítettem - árulta el a sztárfeleség.

A házaspárnak egy közös gyermeke született, Olivér, aki már iskolába jár. Csakúgy mint a munkában, a gyereknevelésben is teljesen egyetértenek, és mindkettejüknek megvan a maga szerepe otthon. Míg Dóra a megengedőbb fél, Krasznai Zsolt a szigort képviseli.
Hajas László felesége
Hajas László és felesége kapcsolata nem is lehetne tökéletesebb, 23 éve boldogok. Bár sokan azt gondolnák, hogy a 15 év korkülönbség a mesterfodrász javára bizonytalanságra ad okot, ők rácáfoltak a sztereotípiákra.
OLVASD EL EZT IS!















