A Kölyökidő vörös hajú rosszcsontja volt: 47 évesen Kovács Robi így néz ki
Kovács Robi a Kölyökidő szeplős, vörös hajú csínytevőjeként lett országosan ismert. A mai napig odamennek hozzá az utcán.

Vörös haj, szeplős arc, csintalan mosoly - ezzel a fizimiskával szerette meg egy ország a ’80-as években Kovács Robit. Először ifjúsági filmekben szerepelt, majd 1989-ben jött a Kölyökidő, ami miatt a mai napig megállítják az utcán.
Nem véletlen, hogy felismerik: 47 évesen a csibészes mosolya a régi. Bár már nem szerepel annyit a tévében, mint hajdanán, a mai napig a színjátszásnak él.
Kovács Robi a Kölyökidőből
2006-ban alapította meg saját vándortársulatát Görbe Tükör néven. A társulat mesejátékaival és irodalmi előadásaival járja az országot.
Ezenkívül különböző rendezvények műsorvezetőjeként is találkozhatunk vele, ceremóniamesterként dolgozik esküvőkön, továbbá tanít.
- Rájöttem, hogy muszáj több lábon állni. Kezdetben a Gór Nagy Mária Színitanodában tanítottam, évek óta pedig a váci Parlando Színházban közreműködő fiatalokat képzem és rendezem. Számos darabot mutattunk már be A padlástól A dzsungel könyvéig. Jó látni, ahogy a lelkes tinédzserek kinyílnak a színpadon - ecsetelte a Meglepetés magazinnak.
Nézd meg a 61 éves Berkes Gabit bikiniben!
Berkes Gabi a Keménykalap és krumpliorr Péterkéjének szerepében tüneményes kislányként hódította meg a nagyközönséget. Majd’ fél évszázad elteltével viszont egész más okból dicsérik a külsejét: 61 évesen bomba formában van.
A Keménykalap és krumpliorr gyereksztárja volt: 61 évesen bombázó fürdőruhában Berkes Gabi
Berkes Gabi volt Péterke az 1978-as ifjúsági filmben. Akkor a cukiságával, most irigylésre méltó alakjával nyűgöz le mindenkit.
Elolvasom
Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció
Cover-kép: https://kolyokido.com/
- sztár
- kovács róbert
- kölyökidő
- retro
- így néz ki most
- 80-as évek
- gyereksztár
- ilyen volt ilyen lett
- Hazai sztár