Ma 75 éves Kovács Kati - Friss fotóin elbűvölően néz ki
Kovács Kati több mint ötven éve aktív a zenei pályán.
A magyar zenei élet egyik legikonikusabb karaktere Kovács Kati, az Eger városában felnőtt énekesnő 1965-ben a Magyar Televízióban vetített Ki mit tud? című tehetségkutató műsorban nyűgözte le a nagyközönséget, végül ő lett akkor az Év hangja.
Akkor egy ország zárta a szívébe az akkor még csak 21 esztendős fiatal lányt, aki egy évvel később, 1966-ban hatalmas sikert aratott a Táncdalfesztiválon, a Nem leszek a játékszered című dalával négy díjat is bezsebelt. A '70-es években már igazi elismert énekesnővé vált, voltak fellépései külföldön, ráadásul az első német nyelvű lemezét is ekkortájt készítette el. Több külföldi fesztiválon bizonyíthatott, például Ausztriában, Lengyelországban, Angliában, Írországban vagy éppen Japánban. Olyan slágerei voltak, mint az Úgy szeretném meghálálni, a Szólj rám, ha hangosan énekelek vagy az Add már, uram, az esőt!
Magyarországon ő a legtöbbet díjazott énekesnő, több mint hatvan elismerést vehetett át több mint fél évtizede tartó pályafutása alatt. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas művésznő hetven fölött is aktívan koncertezik, a nyáron kiadta a tavaly tavaszi koncertjét DVD-n, illetve a korábban nem publikált koncert- és stúdiófelvételei pedig dupla CD-n jöttek ki. Más területen is kipróbálta magát, szerepelt több filmben és színdarabban is.
A régi szép időkről a Kiskőrös TV-nek nosztalgiázott, anno például személyesen találkozott a The Who együttessel, Amanda Lear pedig azt hitte énekhangja hallatán, hogy ő Donna Summer.
- Ma már elképzelhetetlen, hogy amikor én egy Madonna-dalt énekelek, akkor a Madonna odajöjjön hozzám. De volt olyan, hogy az Amanda Lear odajött hozzám, és azt mondta, "hol van a Donna Summer?" Mondták neki, hogy "nincs itt a Donna Summer, a Kati Kovács énekel Magyarországról". Ő erre: "az nem lehet, én ismerem őt, jó barátnőm". El kellett énekelnem neki a dalt, hogy ez valóban én vagyok. Jó világ volt az, amikor kicsit szabadabb közlekedés volt a művészvilágban, bár mi annak idején nehezen kaptunk útlevelet. A mostaniak akármikor kimehetnek külföldre, bárhol szerepelhetnének, de már megváltozott a világ. Szeparálódtak a nagy sztárok, nagyon külön világban élnek - magyarázta a városi tévének.
Az énekesnő ma ünnepli 75. születésnapját, napjainkban is remekül fest, bátran letagadhatna legalább 15 évet a korából.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!