Kovács Katinak hatalmas pofont adott Charlie: hónapokig nem hallott a fülére
Kovács Kati akkora pofont kapott Charlie-tól, hogy a búzatáblák közé esett.
Kovács Kati énekesnő közel hat évtizede szórakoztatja a közönséget, nevéhez a '60-as évek óta számtalan koncert, több millió eladott lemez és rengeteg ismert sláger fűződik.
A 78 éves sztár a Mokka kameráinak mesélte el azt az emlékezetes jelenetet, amikor egy szerep kedvéért ismert kollégája jó erősen pofon vágta.
Kovács Katit megpofozta Charlie
A szóban forgó eset az 1968-ban debütált Fejlövés című film egyik jelenetében következett be, amikor Horváth Charlie akkora pofont adott neki, hogy utána sokáig alig hallott az egyik fülére.
- Azt mondta a rendező, a Bacsó Péter, hogy „Figyelj, ha pofon vágod a Katit, de csak mímeled, akkor látszódni fog, hogy nem volt igazi a pofon!” Charlie erre azt mondta, hogy nem akar engem megütni, mire a rendező jól megitatta pálinkával.
Az énekes a pálinka után már levetkőzte a gátlásait, és a rendezői utasításhoz igazodva erőteljesen pofon vágta Kovács Katit, akinek ezután teljesen elment a kedve a filmezés világától.
- Ezután odajött hozzám Charlie, és akkora pofont lekevert, hogy beestem a búzatáblákba. Akkor emlékszem, hogy azt mondtam: „Elegem van a filmezésből! Én soha többet nem akarok filmezni, ha ez ilyen fájdalommal jár." Hónapokig nem hallottam akkor a fülemre.
Kovács Kati és Bródy János
Kovács Kati és Bródy János a ’60-as évek álompárja volt. Mindkettejük karrierje abban az évtizedben indult be: az énekesnő számára az áttörő sikert az 1965-ös Ki mit tud? hozta meg, míg a zenész 1964 után került az Illés zenekarba. Fordulatos történet az övék: a váratlanra sikerült lánykérést nem esküvő, hanem szakítás követte. Már maga az eljegyzés is faramucira sikerült, Kovács Kati nem tudta eldönteni, hogy szerelme tréfál-e vele.
Kovács Kati és Bródy János álompár voltak: az eljegyzés megvolt, az oltárig már nem jutottak
Kovács Kati egy apró szívességet kért Bródy Jánostól, miután az nem teljesült, a jegyességet is felbontotta.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-kép: MTI/Soós Lajos