34 évig szólt a legendás rádiós műsora – A 85 éves Komjáthy György így él most

Komjáthy György 34 éven keresztül vezette népszerű rádiós műsorát, a Vasárnapi Koktélt.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Negyven évvel ezelőtt másfél millióan hallgatták a legendás rádióst, Komjáthy Györgyöt és népszerű műsorát, a Vasárnapi Koktélt, ami 1964-től egészen 1998-ig, 34 éven keresztül szólt a rádióból. Az egykori zenei szerkesztőnek - aki korábban a Szabad Európa Rádióban, a Danubiusban és a Sláger rádióban is dolgozott -, ma már egészsége és kora sem engedi, hogy mikrofon elé üljön.

Komjáthy György műsora, a Vasárnapi koktél

A 60-as, 70-es években nem volt olyan egyszerű beszerezni a dalokat, mint ma, hiszen nem volt internet, sőt olyan lemezboltok sem voltak itthon, amelyekben árulták volna a nyugati lemezeket. A vezetés tudta, csak akkor lehet sikeres a műsor, ha az egyébként gyanús, és korábban tiltott nyugati zenéket beengedik a Magyar Rádióba is.

- Hogy miként jutottam a felvételekhez? Abban az időben működött már egy magnósklub a Fehérvári úton, ahol Keresztes Cintula és B. Tóth László a legújabb nyugati slágereket mutatták be a klubtagoknak. Tőlük nagy segítséget kaptam, később pedig külkereskedők, sportolók, kint dolgozó újságírók leptek meg a lemezekkel. Volt olyan nap, amikor 270 levelet hozott a postás, az emberek szerették – árulta el a 85 éves rádiós márciusban a Borsnak, miként futott fel rövid időn belül műsora.

Komjáthy György évtizedeken keresztül volt a rádiózás meghatározó alakja.
Komjáthy György évtizedeken keresztül volt a rádiózás meghatározó alakja.
Fotó: Czimbal Gyula / MTI

A szerelmet is a rádiózásnak köszönheti

Komjáthy György párja, Csillag Judit 18 éves volt, amikor megismerkedtek a rádióban. 1965. április 24-én volt az eljegyzésük, szeptember 15-én összeházasodtak, és hamarosan megérkezett a fiuk, Zoltán, majd a lányuk, Dóra is. Boldog házasok voltak 16 évig, az asszony 1981-es haláláig.

- Mióta nem dolgozom, a hiánya az otthon magányában mázsás súlyként nehezedik rám. De szép is lett volna egymás kezét fogva döcögni öregesen a fűszerboltba vagy színházba, hangversenyre. De elment, nincs már – mesélte a Best magazinnak az egykori rádiós, aki a mai napig gyermeki lelkesedéssel éli mindennapjait: alkot, zenél, de már csak hobbiból.

- Bár a zene és a zenélés frissen tartja a tudatot, azért be kell látnom, hogy sem a korom, sem pedig az egészségem már nem engedi, hogy leüljek a mikrofon elé – árulta el a Borsnak.

Hazánk legendás bemondónői ma

Képes összeállításunkban megnézheted, hogy mennyit változtak kedvenc bemondónőink az elmúlt évek során.

Friss fotón az 54 éves Sugár Ágnes - Kedvenc bemondónőink régen és ma

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük