Ő Koltai Róbert párja már 4 éve: a bájos, szőke Ildikóval így szerettek egymásba

Koltai Róbertet Gaál Ildikó a Kreutzer szonáta című Tolsztoj-alkotás kapcsán kereste fel először.

koltai-róbert-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Koltai Róbertet és kedvesét, Gaál Ildikót a munka hozta össze négy esztendővel ezelőtt. Utóbbi épp Lev Tolsztoj a Kreutzer szonáta című alkotását állította színpadra, amikor megtudta, hogy a 77 éves színművész pont egy másik adaptációban rendezi és játssza ugyanezt a művet. 

Felkereste Koltai Róbertet, mert rendezőként érdekelte, milyen gondolatai, meglátásai vannak a darab kapcsán. Ám arra nem is számított, hogy miután megnézi őt a szóban forgó előadásban, nemcsak a kérdéseire kap választ, hanem egy párkapcsolat is szárba szökken.

Koltai Róbert és párja így szerettek egymásba

A találkozót telefonbeszélgetés követte, ami szép lassan kanyarodott el a szakmától a személyes dolgokig. Bár a kezdetektől fogva megvolt az a bizonyos szikra, az első randevú sokat váratott magára.

- Igazából bő egy éven át telefonálgattunk, és a beszélgetések köztünk szinte észrevétlenül lettek egyre mélyebbek, és már nem csak a színházról, hanem kettőnkről szóltak. Nagy hatással volt rám Ildi hangja! Megnyugtatott, feltöltött, csilingelt, jó volt hallgatni - emlékezett vissza Koltai Róbert a Meglepetés magazinnak 2021 októberében.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Gaál Ildikó is hamar rájött, a színész nem csak a szakmai tudásával keltette fel az érdeklődését, mint nő is felfigyelt rá.

- Az első perctől elképesztően érdekes személyiségnek tartottam (…) Ugyan Robit a színházi világ nem macsóként tartja számon, de van egy nagyon is férfias énje, gondolatvilága, amivel meglepett és lehengerelt.

A második találkozást követően felgyorsultak a dolgok köztük, szinte azonnal összeköltöztek, és azóta is rengeteg időt töltenek együtt. Párként és a munkában is az összhang jellemzi őket. Ildikó több alkalommal rendezte már a kedvesét, három könyvet írtak együtt, és önálló estjükkel is járják az országot. 

Gálvölgyi János és felesége, Judit

Gálvölgyi János egy színdarabnak köszönheti feleségét, Juditot. Gács Judittal 1966-ban együtt játszottak az Amatőr Színjátszó Társulatban, amellyel a Szkéné Színházban Görgey Gábor Ötórai tea című darabját mutatták be. Képes összeállításunkban rajtuk kívül olyan híres házaspárokat mutatunk, akik legalább ötven éve együtt vannak.

Gálvölgyi János és felesége 50 éve házasok - Juditba egy darab próbáin szeretett bele

Nézegess képeket!

Elolvasom

Cover-fotó: MTI/Zih Zsolt

Ezt is szeretjük