Koltai Róbert és Jordán Tamás fiatalabb párjaikkal: Ildikó és Zsuzsa ilyen csinos nők

Koltai Róbert és Jordán Tamás nemcsak barátok, hanem sorstársak is. Mindketten hetven felett találták meg újra a szerelmet.

Koltai Róbert és Jordán Tamás párjai
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Koltai Róbertet és Jordán Tamást párjaikkal az oldalukon fotózták. A két színész barátsága közel hatvan éve kezdődött, sok bennük a közös, többek között az is, hogy mindkettejükre a hetvenes éveikben járva talált rá az új szerelem.

A két színművészt 1968-ban hozta össze az élet Jancsó Miklós Fényes szelek című filmje kapcsán. Jordán mint szereplő volt jelen a forgatáson, Koltait pedig azért hívta el a rendező, hogy jókedvre derítse a fáradt stábot a hosszú munka közepette.

Koltai Róbert és Jordán Tamás párjai

Hamar összebarátkoztak, hiszen kiderült, mindketten imádják a lóversenyeket, sokat sakkoztak, kártyáztak, pókereztek együtt. A munka is közel tartotta őket egymáshoz, mindketten Kaposvárra szerződtek, fiatal színész éveiket együtt töltötték.

- A színházi élmények mellett a magánéleti kalandok is fűszerezték az életünket. Fiatalok, huszonévesek voltunk, bohémok, felsorolni is nehéz lenne, mi mindent éltünk át együtt - ecsetelte Koltai Róbert a Best magazinnak.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Úgy hozta az élet, túl a hetvenen is sorstársak lettek: hat, illetve öt esztendővel ezelőtt talált rájuk az új szerelem. Koltai Róbert a csinos, szőke rendezővel, Ildikóval, Jordán Tamás a kulturális menedzser Zsuzsával él együtt.

Koltai és Ildikó története kezdődött előbb, őket a Batang felé című darab hozta össze. A rendezőnő nem hitte volna, hogy szerelem szövődik a munkakapcsolatból, hat év után elválaszthatatlanok lettek a művésszel: együtt dolgoznak, és otthon is összeszokott párost alkotnak.

Jordán Tamás öt éve van együtt Zsuzsával, aki rajongóból lett a színész kedvese. Miután végzett az egyetemen, alapított egy céget, ami színházi előadások kiközvetítésével foglalkozik. Azért kereste fel Jordánt, hogy tanácsokat kérjen tőle.

- Akkor már tudtunk egymásról, hosszasan beszélgettünk, meghívott egy előadásra, a folytatás pedig már ismert. Ötödik éve vagyunk együtt, tiszta szívből mondhatom, szebbet, jobbat elképzelni sem tudtam volna magunknak, magamnak.

Mikó István 15 évvel fiatalabb kedvese

Mikó István boldog párkapcsolatban él 15 évvel fiatalabb színésznő kedvese oldalán. Anikóval ilyen a kapcsolatuk.

Mikó István rajong 15 évvel fiatalabb párjáért: a színésznővel gyakran áll egy színpadon

Mikó István a Femina podcastjában arról is mesélt, valóra vált álom számára, hogy ennyire kerek a magánélete.

Elolvasom

 Cover-fotó: MTI/Zih Zsolt, MTI/Gyűjtemény: Keleti Éva

Ezt is szeretjük