Íme Koltai Róbert bájos, szőke párja: a színész 78 évesen élvezi a késői szerelmet

Koltai Róbert és Gaál Ildikó 2017-ben egy közös munka után szerettek egymásba.

Koltai Róbert és párja
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Koltai Róbert párja, Gaál Ildikó kislányként rajongott a színészekért, de azt ő maga sem gondolta volna, hogy kétszer is egy-egy színművész mellett lel rá a boldogságra. 

Fiatalon nem vették fel a színművészeire, ezért döntött úgy, hogy a Miskolci Színházhoz szegődik, ahol rendezőasszisztensként helyezkedett el, később pedig rendező lett belőle. Itt ismerkedett meg férjével, Mucsi Sándor színésszel, aki 2015-ben elhunyt. 

Koltai Róbert és párja

Gaál Ildikó a férje elvesztése után magára maradt, fiai ekkor már felnőttek voltak, külön életet éltek. A rendezőnő nem különösebben kereste az új szerelmet, jól megvolt egyedül, ám a sors közbeszólt. 2017-ben ő rendezte a Batang felé című darabot, amiben Koltai Róbert volt az egyik főszereplő. Munkakapcsolatnak indult, barátság, majd szerelem lett belőle. 

 - Amikor elkezdtünk beszélgetni, már egy ideje egyedül voltam, a férjem elhunyt, a gyerekeim felnőttek. Ez egy új szakasz volt az életemben, de nem volt problémám az egyedülléttel, nem is akartam, hogy ez változzon. Majd amikor Robival komolyodni kezdett a kapcsolatunk, és az összeköltözésre került sor, addigra ismét elkezdtem vágyni ezekre: egy társra és az együttélésre - kezdte Ildikó a Hot! magazinnak. 

- Minden életkornak megvan a maga szépsége és a maga hátulütője. Teljesen mindegy, hogy az ember mennyi idős: a lényeg, hogy tevékeny legyen, és csinálja a dolgát. Mi is ezt tesszük ahelyett, hogy attól tartanánk, mi lesz holnap, holnapután vagy akár a közeljövőben. Erről árulkodik az is, hogy számos közös alkotást készítettünk már el együtt az évek alatt - ezt már a 78 éves színész mondta a hetilapnak. 

 A 2020-as karantén ideje alatt Gaál Ildikó, Koltai Róbert és az asszony két fia kénytelen volt egy tető alatt élni, ám a dolog nagyon jól sült el. A fiatal férfiak kimondottan szeretik a színészt, ez pedig kölcsönös. 

Kovács Kati párja

A 77 éves énekesnő a tenisz nagy szerelmese, így nem olyan meglepő, hogy a szerelem is a sportpályán talált rá: oda járt játszani, ahol a férfi igazolt teniszjátékos volt. Egy hölgy ismerősével akarta összehozni a rokonszenves úriembert, de a sorsnak más szándékai voltak, végül Kovács Kati szeretett bele a férfiba. 

Kovács Kati 25 éve szeretett bele párjába: egy barátnőjével akarta összehozni a férfit

A sors úgy akarta, hogy Kovács Kati énekesnő és párja 25 évvel ezelőtt egymásra találjanak.

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Cover-fotó: Profimedia

Ezt is szeretjük