Ő a 78 éves Jordán Tamás párja, Zsuzsa: szerelmük 30 év után teljesült be

Jordán Tamás párja először rajongóként közeledett a színész felé, 19 évesen rohant oda hozzá az utcán.

jordán-tamás-cover
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

1961-et írtunk, amikor Jordán Tamás leérettségizett a gimnáziumban. Bár már akkor is vonzotta a színházi világ, nem vették fel a Színház és Filmművészeti Egyetemre, így a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem karára ment, ahol földmérnökként szerezte meg a diplomáját.

Az álmát, hogy egy nap a színpadon lehessen, nem adta fel. Az Egyetemi Színpad ELTE „univerzitas” társulatának darabjaiban játszott, az együttessel körbeutazta egész Európát. Aztán pedig, hogy Zsámbéki Gábor Kaposvárra hívta beugrónak, nem volt megállás: számtalan teátrum kérte fel, majd a filmszerepek is megtalálták.

Jordán Tamás párja, Zsuzsa

A szerelmet is a szakmája hozta meg a számára. 33 évvel ezelőtt már Jászai Mari-díjas művészként botlott bele abba a nőbe, akivel végül csak túl a hetvenen kezdett kapcsolatot.

- Úgy ismerkedtünk össze, hogy a kaposvári színház Székesfehérváron vendégszerepelt 1988-ban. Elmentünk bevásárolni vacsorára, megyek a színészház felé, jön velem szembe egy 19 éves forma kislány, aki odacsapódott mellém - emlékezett vissza a Best magazinnak 2020 márciusában.

A cikk az ajánló után folytatódik

Zsuzsa akkor még puszta rajongóként szaladt a színészhez, akit látott a Cimbora című műsorban, és ott nagy hatással volt rá.

- Kicsit beszélgettünk, Tamás kérdezgetett engem, és egyszer csak odahajoltam hozzá, ráhajtottam a vállára a fejemet, és azt mondtam neki, én szeretlek .

Ekkor ennyiben maradt a dolog köztük, ám a sors úgy intézte, hogy több mint harminc évvel később újra keresztezték egymást az útjaik. Zsuzsa elment Jordán Tamás önálló estjére a Rózsavölgyi Szalonba, itt találkoztak, majd 2017 decemberében hivatalosan is egy párrá váltak.

jordán tamás 2
Fotó: MTI/Zih Zsolt

A 78 éves színészlegenda és Zsuzsa a legnagyobb egyetértésben élik a mindennapjaikat. Az asszony akkor is a legnagyobb támasza volt, amikor 2021 őszén ágynak esett koronavírus-fertőzéssel.

- Zsuzsa folyamatosan itt van velem, azonkívül, hogy aggódik értem, mindenben segít, mindenben számíthatok rá - ezt már 2021 novemberében mesélte Jordán Tamás a lapnak.

Gálvölgyi János és felesége, Judit

Gálvölgyi János egy színdarabnak köszönheti feleségét, Juditot. Gács Judittal 1966-ban együtt játszottak az Amatőr Színjátszó Társulatban, amellyel a Szkéné Színházban Görgey Gábor Ötórai tea című darabját mutatták be. Képes összeállításunkban rajtuk kívül olyan híres házaspárokat mutatunk, akik legalább ötven éve együtt vannak.

Cover-fotó: MTI/Zih Zsolt

Ezt is szeretjük