Újra együtt a két magyar műsorvezető: több év kihagyás után ismét közös adásban dolgoznak
Kisó és Kovács Áron több év kihagyás után a Sláger FM-en vezet közös műsort.
Újra együtt vezet műsort Kiss Orsi, vagyis Kisó és Kovács Áron, akik kisebb-nagyobb megszakításokkal több mint egy évtizede dolgoznak együtt.
A műsorvezető-páros a 95.8 frekvenciára a hallgatók egyik kedvencével, a Slágerlistával tér vissza január 17-én Sláger FM-en, minden vasárnap kivesézik a hét legkedveltebb 40 slágerét.
Kisó és Kovács Áron újra együtt
A műsorvezető-páros hat évig vezette a közönségkedvencnek számító Class 40 slágerlistát a Class FM-en, majd 2016-ban a 95.8 frekvenciára, az akkori Rock FM-re váltottak, ahonnan Kovács Áron 2017-ben, Kisó 2018 novemberében távozott. Most éppen erre a hullámhosszra térnek vissza a Sláger FM csapatát gazdagítva.
- Nagyon örülünk, hogy újra együtt vezethetjük a Slágerlistát, a mai napig sokan emlegetik az általunk vezetett TOP40-t. Már félszavakból is megértjük egymást Kisóval, igaz, annak idején, amikor először találkoztunk, volt egy nézése. Azóta eltelt több mint 15 év, összecsiszolódtunk, és most újra pörgetjük - na és persze kommentáljuk is - a toplista slágereit - mondta Kovács Áron.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A 47 éves tévés és rádiós műsorvezetőhöz hasonlóan Kisó is nagyon várja már a közös munkát.
- Január 17-től minden vasárnap jelentkezünk majd a Samsung Experience Slágerlistával. Úgy voltunk vele, hogy ami jó, azon ne változtassunk, így továbbra is a MAHASZ heti TOP40 listáján megyünk végig. Mindkettőnk számára fontos volt, hogy szabad kezet kaphassunk a műsort illetően. Ezért ismét lesz Visszapillantó a zenetörténelem legnagyobb ikonjaival, és Áron specialitása, az ál-interjúk is visszatérnek, amelyben hazai előadók interjúiból vág ki részleteket, és tesz eléjük más kérdéseket.
- Annak idején azért működött, és azért szerették a műsort a hallgatók, mert önmagunk lehettünk. Folyton csipkelődtünk egymással, mindenkit megmartunk - a jó ízlés határin belül -, nem kellett azt mondanunk, hogy tetszik egy dal, ha rossznak tartottuk. Mindezekre változatlanul számíthatnak majd a hallgatók a minden vasárnap 16:00-tól jelentkező Slágerlistában - árulta el a Sláger Reggel műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Somogyi Zoltánnak.
Kisó és Kovács Áron hosszú évekig a televízióban is együtt dolgozott. 2020 augusztusában aztán megújult a Duna TV SzerencseSzombat és Hatoslottó-sorsolás című műsora, és Kiss Orsi kilenc év után távozott az előbbi műsorból - vele együtt Kovács Áron is elbúcsúzott a nézőktől.
Magyar műsorvezetők, akik 2020-ban távoztak
Képes összeállításunkban megnézheted, kik azok a műsorvezetők, akik 2020-ban - önszántukból vagy kényszerből - távoztak a tévécsatornájuktól, illetve rádióadójuktól.
Az RTL Klub műsorvezetője adás végén váratlanul köszönt el - Tévések, akik 2020-ban távoztak
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!