Ma lenne 60 éves Kaszás Attila - Tragikus hirtelenséggel hunyt el 13 évvel ezelőtt
Ma lenne hatvanéves Kaszás Attila színművész, aki 2007-ben tragikus hirtelenséggel hunyt el.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Ma ünnepelné 60. születésnapját Kaszás Attila, aki egy héttel a 47. születésnapja után, 2007. március 23-án hunyt el. Március 19-én a Tizenkét dühös ember előadása előtt elájult, a kiérkező mentőben újraélesztették. A kórházban agyvérzést állapítottak meg nála. 

Négy napig kómában feküdt, a sebészek koponyaműtétet hajtottak végre rajta, ám életét nem tudták megmenteni. Trokán Péter elmondása szerint kollégája a halála előtt néhány nappal erős fejfájásra panaszkodott, de akkor még senki sem sejtette a közelgő tragédiát.

Kaszás Attila ma lenne 60 éves

Kaszás Attila az egykori Csehszlovákiában, Vágsellyén született 1960. március 16-án. 1983-ban végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán Horvai István és Kapás Dezső tanítványaként. 1984-től tizenöt éven át volt a Vígszínház társulatának tagja, majd négy évig szabadúszó színész volt: játszott a Katona József Színházban, az Újszínházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Rock Színházban, valamint Győrben, Kecskeméten, Sopronban és Szegeden. 2003-ban a Nemzeti Színház tagja lett.

"Talán az egyik legfontosabb kollégám volt, amikor leszerződtem a Vígszínházba. Meglepett a nyitottsága, a figyelme egy fiatal, kezdő kolléga felé. Nagy biztonságot adott számomra, hogy olyan szakmai bizalmat kaptam tőle, ami az első években szinte napi beszélgetést, tanácsot jelentett, bármit is próbáltam. Soha nem fogom elfelejteni azt az őszinte örömöt a szemében, amikor megnézte életem első rendezését. Segített, hogy az legyek, aki vagyok. Segített, hogy önmagam lehessek. Nincsenek szavaim, hogy elment. Nem fair. Sem istentől, sem a sorstól" - ezt Alföldi Róbert írta róla a Facebook-oldalán öt évvel ezelőtt.

Első komoly sikerét 1990-ben, Georg Büchner Leonce és Léna című darabjában aratta, partnere és a darab rendezője első felesége, Eszenyi Enikő volt. Leonce megformálásáért megkapta a legjobb férfialakítás díját. Ugyanebben az évben Jászai Mari-díjjal tüntették ki. Emlékezetes alakítást nyújtott a Van, aki forrón szereti című vígjátékban és egy sor Shakespeare-drámában is.

A cikk az ajánló után folytatódik

A musicalek és a szinkron

Pályája során mintegy ötven darabban játszott főszerepet, televíziós és mozifilmekben szerepelt az 1981-es Cha-Cha-Chától kezdve az Érzékek iskoláján vagy a Patikán, Kisvároson át az Üvegtigrisig. A Patika című filmsorozat CD-jére négy dalt is felénekelt. 1998-ban jelent meg Tomboló hold című lemeze, ami nagyon sikeres lett.

Muzikalitásának és kitűnő hangi adottságainak köszönhetően számos zenés darabban és musicalben is remek alakítást nyújtott, így például a Padlásban vagy a Koldusoperában. A 2007-ben készült 56 csepp vér című musicalfilm Kaszás Attila utolsó filmje, a bemutatóra halála után került sor.

Jellegzetes hangján számos világsztárt szólaltatott meg. Haláláig ő adta Sean Penn, Matthew McConaughey és Steve Buscemi magyar hangját. A Dallasban ő szinkronizálta Gary Ewing, a Guldenborgok örökségében Jan Balbeck megformálóját.

Kaszás Attila gyerekei

Kaszás Attila a második feleségét, Ildikót csak három évvel a halála előtt vette el. Már fiatalon családra és gyerekekre vágyott, nem is csoda, hogy imádta kisfiát, Janicskát, ugyanakkor kislánya születését már nem érhette meg. A nagy nyilvánosság is csak a színész halála után értesült arról, hogy Ildikó a színész második gyermekét hordja a szíve alatt.  A kis Luca 2007 decemberében jött világra.

Ezt is szeretjük