Kassai Ilona 91 évesen is elbűvölő - A színésznő Ganxsta Zolee édesanyja

Kassai Ilona a Zárójelentés című filmben is szerepel, a premieren is részt vett.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A 91 éves Kassai Ilona az egyik leghosszabb ideje, több mint 60 éve dolgozó magyar színésznő, hiszen 1949-ben lépett először színpadra. Színházban már évek óta nem játszik, 2014-ben azt nyilatkozta, színpadi szerepet a sok szöveg miatt már nem vállal, legnagyobb félelme, hogy elfelejti, mit kell mondania.

Ma már csak szinkronizál, emellett filmekben is láthatjuk. Szerepel Szabó István új, Zárójelentés című alkotásában is, amit február 27-én kezdtek el játszani a hazai mozik.  

Kassai Ilona filmjei

Kassai Ilona, akinek egyetlen gyermeke a rapper, Ganxsta Zolee, a Zárójelentés díszbemutatóján is tiszteletét tette. 

kassai-ilona
Fotó: InterCom

Kassai Ilona gyerekkorában primadonna szeretett volna lenni, végül drámai színésznő lett. Egyik leghíresebb szerepe Melinda volt a Bánk bánból. 1961-ben színpadi alakításaiért Jászai Mari-díjjal tüntették ki, két évvel később pedig a Kossuth-díjat is megkapta. Sokáig a legfiatalabb Kossuth-díjas színésznőnk volt, mivel a díj átvételekor még nem volt 35 éves.

Nemcsak tehetséges, de nagyon népszerű színésznő, akit a kollégái is imádnak. A kilencven fölött is elbűvölő sztárt a barátai és a kollégái Médikének becézik. 

kassai-ilona-zarojelentes
Fotó: InterCom

Számos filmben játszott: a Szomszédokban ő alakította Terikét, a csemegést, Lenke néni kolléganőjét, az Argo 2. részében és a Valami Amerika 3-ban is láthattuk. Olyan amerikai és német filmekben is szerepelt, mint a Suszter, szabó, baka, kém, illetve A fehér király című filmben, A cég - A CIA regénye vagy a Dracula című sorozatban.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A hangja rengeteg filmből lehet ismerős. 1961-ben kezdett szinkronizálni, egyik legkedvesebb szerepe Jessica Fletcher (Angela Lansbury) a Gyilkos sorokból. Az Anasztázia című rajzfilmben is ő adta a színésznő magyar hangját Marie Fjodorovna, az özvegy cárné bőrébe bújva. A Született feleségekben Karen McCluskey (Kathryn Joosten), a Harry Potter-filmekben McGalagony professzor (Maggie Smith) magyar hangja volt.

A Színházi Dolgozók Szakszervezete 2017-ben a Magyar Szinkronban végzett több évtizednyi kiváló munkáért a SZIDOSZ életműdíjával tüntette ki.

Rátonyi Róbert özvegye

Az 1992-ben elhunyt Rátonyi Róbertet imádta az ország, a színművészre ma is mindenki jó szívvel emlékszik. Az operettek sztárja mindig gyönyörű nők körében mozgott, de miután megismerte Németh Margitot, csak érte dobogott a szíve. A szép, művelt, több nyelvet beszélő nő két gyermekkel ajándékozta meg férjét: az 1953 decemberében született ifj. Rátonyi Róbert zongoraművész, a két évvel később világra jött Rátonyi Hajni színésznő lett.

Rátonyi Róbert felesége igazi díva - 92 évesen is gyönyörű

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük