
Kárpáti Rebekának már fél éve új párja van - A jóképű Fecóról először mesélt
Kárpáti Rebeka először beszélt új párjáról és a megismerkedésükről.

Kárpáti Rebeka és focista vőlegénye, Völgyi Dániel tavaly nyáron, másfél év után szakítottak, pedig már esküvőt és babát terveztek. Bár nem számított rá, az új szerelem hamar bekopogtatott az életébe.
Frohner Ferenc hairstylisttal tavaly novemberben mutatkoztak először egy párként a Budapest Central European Fashion Weeken, de a modell akkor még nem kívánt beszélni kapcsolatukról, csak azt erősítette meg, hogy együtt vannak.
Kárpáti Rebeka párja
Most a Story magazinnak elárulta, hogy négy évvel ezelőtt ismerkedtek meg, amikor Fecó az egyik fodrászszalonban a frizuráját készítette el, de mivel akkor párkapcsolatban élt, csak társalogtak, és bejelölték egymást az Instagramon.
2019 szeptemberében a közösségi oldalon kezdtek el beszélgetni, amikor a fiatalember közölte, hogy inkább személyesen folytassák tovább, és elhívta a 25 éves sztárt vacsorázni. Két hét múlva a vacsi olyan jól sikerült, hogy utána még sétáltak a városban, majd egy szórakozóhelyre is betértek, mert a 29 éves férfi tudta, hogy választottja nagyon szeret táncolni. Megkérte a zenészeket, hogy játsszák el a Csókkirály című számot, aminek akkor sikere volt, hogy az első csók is elcsattant közöttük.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
Ezt követően Fecónak, majd Kárpáti Rebekának kellett elutaznia, így sokáig csak telefonon tartották a kapcsolatot. Mivel minden este rengeteget beszéltek, a fizikai távollét valójában közelebb hozta őket egymáshoz.
- Amikor aztán újra láttuk egymást, már minden olyan volt, mintha ezer éve együtt lennénk. Elég hamar összeköltöztünk. Mindketten lakást kerestünk, és számomra egyértelmű volt, hogy nekünk már együtt kell új helyre hurcolkodnunk - mesélte a hetilapnak a jóképű fodrász.
Amikor a 2013-as Miss Universe Hungary hazatért Baliról, Fecó a reptéren egy nagy lufival várta, amire nehezékként új, közös otthonuk lakáskulcsát kötötte.
- Az időzítés tökéletes volt, még a karantén is jót tesz velünk, összezárva tényleg megismerhetjük egymást - véli Kárpáti Rebeka.
Lola és jóképű párja
Lola és párja, Norbi két éve alkotnak egy párt, de a férfi már tíz évvel ezelőtt beleszeretett az énekesnőbe. Akkor írt is neki az iwiwen, de nem kapott választ a levelére. Pár évvel később hangmérnökként megkapta a sztár telefonszámát is, de Lola nem vette fel a hívásait. Nyolc évbe telt, mire egy fellépésen összehozta őket a sors.