Ma 80 éves Juhász Előd - A Zenebutik legendás műsorvezetője ma így néz ki

Emlékszel még Juhász Elődre? Épp ma nyolcvanéves.

Juhász Előd 80 éves
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Juhász Előd által vezetett Zenebutik húsz évig volt műsoron, 266 adással. A műsorvezető évtizedeken át volt a rádió és televízió zenei műsorainak aktív készítője, és még ma is dolgozik. Zenei könyveket ír, legutóbbi műve Zenehíd hazafelé címmel február 18-án jelent meg.

Juhász Előd a hatvanas évek elején szerepelt először a televízióban: 1961-ben az Aida operaközvetítését ismertette - akkor még csak felolvasta a kapott szöveget. Évekkel később a Zenélő órák című műsorban kérdezgette a szereplőket. 1963-ban Kodály Zoltán és felesége, Sára voltak a műsor vendégei, aminek megbecsült felvételét máig őrzik a televízió archívumában. 

A Zenebutikot 1981-ben vitték televíziós adásba a Zeneközelben című rádiós műsor mintájára, melyen Juhász Előd csaknem húsz évig dolgozott. A könnyűzenét és a klasszikus zenét keverő műsor bátor húzás volt a részéről, hiszen addig nem vegyítették a műfajokat, Juhász Előd azonban bízott a sikerben, nem hiába. 

Juhász Előd a zenei élet számos világhírű szereplőjével készített interjút, ám ezek során mindig igyekezett kizökkenteni beszélgetőpartnereit. José Carreras például először szóhoz sem jutott, amikor szembekerült vele.

- Minden beszélgetésnél fontos, hogy hogyan kezdem, hogyan cserkészem be az illetőt. Egy példát is mondok, mert szeretek a meglepetéssel élni. Mielőtt José Carreras-szal találkoztam, elolvastam tőle és róla mindent, úgyhogy meglehetősen felkészültem belőle. Egyszer elmesélte, hogy szeretne úgy elmenni egy nemzeti parkba, hogy nincs nála más, csak a bankkártyája és a fogkeféje. Amikor eljött az interjú ideje, azt kérdeztem tőle, hogy amikor elmegy a nemzeti parkokba, egyedül megy, nem visz magával hölgyeket? Ettől úgy meglepődött, hogy meg sem tudott szólalni, mert leesett neki, hogy tudok róla mindent - mesélte a műsorvezető.

Juhász Előd a Zenebutikkal befutott műsorvezető lett, az egész ország ismerte a nevét. Hatalmas megtiszteltetésnek számított az is, hogy Gálvölgyi János paródiát készített róla, hiszen a parodista nem figurázott ki akárkit, csakis a legnagyobbakat.

Juhász Előd soha nem pusztán műsorvezetőként volt jelen, hanem zenetörténészként is. Gimnázium után a Zeneakadémia karmester- és zenetörténész szakára járt, mesterei közt volt Kodály Zoltán is. Tanulmányai alatt már voltak kisebb munkái a Magyar Rádiónál, ám a Zeneakadémia befejeztével az ELTE zeneesztétikai szakán doktorált, csak ezután helyezkedett el a rádiónál. 

Itt vezette a Hétvégi panoráma, a Kettőtől ötig és a Muzsikáról - fiataloknak című műsorokat, de legfontosabb és legemlékezetesebb rádióműsora a Zeneközelben volt, mely 25 évig futott, és melynek mintájára hozták létre később a Zenebutikot. Ennek a műsornak köszönhetően olyan előadók karrierjét követhette - és követhettük mi is -  az elejétől a világhírűvé válásig, mint Rost Andrea, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas opera-énekesnő.

Juhász Előd szellemileg aktív életet él ma is, pályája során számos zenetörténeti könyvet írt. Az író-történész feladatának érzi dokumentálni a saját és mások emlékeit. Legutóbbi könyve 2017 novemberében jött ki Kocsis Zoltánról. Szabadidejét szereti három lányával és hat unokájával tölteni. A Kép-regény című műsorban elmondta, lányai és unokái is egy mozdulattal képesek levenni őt a lábáról. Sok közös programot csinálnak, de szívesen besegít lányainak a gyerekek körüli feladatokban.

- Nemcsak társasjátékozunk és játszunk, de, ha kell, transzfert is biztosítok: elviszem röplabdára, akrobatikus rock’n’roll-ra, ilyen-olyan tanfolyamokra (az unokákat – a szerk.).

Legendás műsorvezetőink képeken

Zenebutik, Álljunk meg egy szóra!, Halló! Itt vagyok! - csak néhány azok közül a kultikus hazai tévéműsorok közül, melyeket az egész ország nézett évtizedekkel ezelőtt. Nézd meg képes összeállításunkban minden idők legnevesebb magyar műsorvezetőit!

81 éves lett Egri János - Legendás tévéseink most így néznek ki

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Coverfotó: MTI/Koszticsák Szilárd.

Ezt is szeretjük