Járai Kíra szépészeti beavatkozással tüntette el ráncait - Nem jött be neki a végeredmény

Járai Kírára akkora hatással volt az öregítés az Életünk történetében, hogy szépészeti beavatkozásnak vetette alá magát.

Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Járai Mátét és Járai Kírát 2020 őszén az RTL Klub Nyerő Páros című műsorában ismerte meg a nagyközönség, december elején pedig a csatorna Életünk története című műsorában vállalták, hogy kitárulkoznak Friderikusz Sándor előtt. 

A műsor elemeként szakemberek alkotta kép alapján a maszkmesterek kétszer évtizedeket öregítenek a szereplőkön. 

Járai Kíra szépészeti beavatkozáson esett át

Az első, húszéves időutazás után még nem lepődtek meg annyira a változáson, de a második, újabb húszéves öregítés után már igen. Járai Kíra a műsor végén azt mondta: "mindenesetre én elmegyek egy kezelésre, vagy kettőre". Ígéretét be is váltotta. 

jarai-kira-jarai-mate-eletunk
Fotó: RTL Magyarország/Bielik István

- Elmentem egy olyan kozmetikai beavatkozásra, amit eddig nem vállaltam be, és most megállapítom, attól, hogy valakinek nincsen ránca, attól nem lesz fiatalabb - árulta el a Fókusz riporterének.

Azt is elárulta, hogy a műsor felvétele után pánikszerűen elvégzett beavatkozást nem fogja megismételni. 

Számomra igazából kiderült, hogy szeretem a ráncaimat, szeretem, ha mozog az arcom.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az Életünk története után rengeteg nézői levelet kaptak, még olyanoktól is, akik a Nyerő Párosban nem kedvelték meg őket. Nemcsak sok nézők véleménye változott meg róluk, az egymáshoz való viszonyukat is befolyásolta az, hogy részt vettek Friderikusz Sándor műsorában egyfajta időutazáson: felerősödött az egymás iránti aggódás. 

- Érdekes módon a Nyerő Párosban a három hét alatt egyszer sem vesztünk össze, az Életünk története után véresen összevesztünk. Nyilván nagy volt a feszültség, a fáradtság - mondta Járai Kíra. 

jarai-kira-jarai-mate
Fotó: RTL Klub/Fókusz

- Ez egy 17 és fél órás forgatás volt. A formáció egyik nagy pozitívuma, hogy a kamerák a díszleten kívül helyezkednek el, Friderikusszal tényleg úgy ültünk ott hárman, mint egy párterápián. Nagyon megnyíltunk, ami soha nem baj, csak utána elkezdtük kritizálni magunkat - magyarázta Járai Máté.

Járai Máténak és feleségének 21 év után ezért nincs gyereke

Ahogy már a Nyerő Párosban is őszintén beszéltek arról, hogy nyitott házasságban élnek, Friderikusz Sándor műsorában arra a kérdésre is köntörfalazás nélkül válaszoltak, miért nem született gyermekük. 

Ezt is szeretjük