Kiderült, Jáksó László miért hagyta abba a műsorvezetést: 52 évesen ebből lett elege
Jáksó László 2020 áprilisában műsorvezetőként és programigazgatóként is elköszönt a Sláger FM-től.
Jáksó László nevét 1998-ban a Danubius Rádió műsorvezetőjeként ismerte meg az ország, annak megszűnéséig, 2009-ig vezette saját nevével fémjelzett műsorát, a Jáksó Hot 20-at. Az azonos frekvenciáján működő Class FM-en folytatta tovább a rádiózást, ami 2018 októberében szűnt meg.
A tévéből a legtöbben a Kész Átverés című show-ból és a Heti Hetesből ismerik, amit 2000-től 2016-ig vezetett az RTL Klubon.
Jáksó László ezért hagyta abba a rádiózást
Három évig volt a Sláger FM programigazgatója, és pár hónapig műsort is vezetett, ám 2020 áprilisában búcsút kellett tőle venniük a hallgatóknak, a rádióadótól is elköszönt. A Hot! magazinnak elárulta, miért vonult vissza.
- Három évig voltam a csatorna programigazgatója, és három hónapig a reggeli műsorvezetője, Mivel a pályám során még soha nem ébresztettem a hallgatókat, mindenképpen ki szerettem volna próbálni a hajnali kelést, ám be kellett látnom, nem olyan nagy buli a reggeli rádiózás.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Azt mondta, huszonévesen még élvezte volna, de túl az ötvenen egyszerűen fárasztónak találta. Emellett sajnálta a médiában dolgozókat, akik a világjárvány kitörése után sorra fertőződtek meg koronavírussal, mert be kellett járniuk a munkahelyükre. Örült, hogy van másik munkája: a programozás, amit műsorvezetőként sem adott fel, még a Heti Hetes idején sem.
- Némiképp a koronavírus-járvány is közrejátszott a felmondásomban, hisz sem a magam, sem pedig a családom egészségét nem szerettem volna kockáztatni.
- Most már jó ideje nem vagyok képernyőn, és a hangomat sem hallatom, de azt is el tudnám viselni, ha soha többé nem szerepelnék. Így legalább én osztom be az időmet, és azzal töltöm a napjaimat, aki és ami a legfontosabb számomra. Ez pedig a feleségem és a programozás - mondta a hetilapnak az 52 éves híresség.
A Danubius Cappuccino műsorvezetői egykor és ma
Buza Sándorra a legtöbben talán a Danubius Rádió Cappuccino című műsorából emlékezhetnek, amit Jakupcsek Gabriellával és Gundel Takács Gáborral közösen vezettek. Nézd meg, mivel foglalkoznak a reggeli műsor házigazdái napjainkban!
A Danubius Rádió műsorvezetője volt - Meglepődsz, a 63 éves Buza Sándornak mi ma a munkája
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- sztár
- bochkor gábor