Vágó Piros 22 évig népszerű rádiós volt - Kiderült, miért hagyta abba a műsorvezetést
Vágó Pirosnak sokáig tartott, mire meghozta a döntést.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Vágó Piros már nagyon fiatalon tudta, hogy a reflektorfénybe vágyik. Igaz, eleinte teljesen más területen képzelte el magát: gyerekként a cirkusz világába vágyott, kamaszként pedig színésznő szeretett volna lenni. Végül a rádiózás lett az útja.

A Nap TV-n futó Riporter kerestetik című műsorban csöppent bele a média világába, itt a döntőig menetelt. Ezután a szentendrei Pilis Rádióban dolgozott, majd a Star Rádióhoz szegődött egy évre. 1999-ben a Danubius Rádióhoz igazolt át, ahol ő váltotta Jakupcsek Gabriellát. 

Vágó Piros ezért intett búcsút 22 év után a rádiózásnak

Egészen 2017 decemberéig az egyik legnépszerűbb női rádiós műsorvezetőként tartották számon, ám 22 év után elköszönt a hallgatóitól, hogy teljesen új fába vágja a fejszéjét: a gasztronómia világában kezdett tevékenykedni.

- Egy főzős versenyre készülve éreztem azt, hogy ez az alkotás az, ami nekem kell. Akkor jöttem rá, hogy ennél többet szeretnék ezzel foglalkozni, aztán a rádiózást abbahagyva egy fejest ugrottam ebbe a dologba - mesélte a Mokkában.

Arról is mesélt, mennyire nehéz volt két évtized után rájönni, hogy már nem tudja ugyanolyan lelkesedéssel végezni a munkáját a rádióban, mint egykor.

- Valamiért úgy éreztem, hogy már azt a fajta kreativitást, ami még van bennem, nem tudom ott megélni. A szabadságomat olyan szinten korlátozta be, hogy muszáj volt valahogy kitörnöm. Nem láttam más utat erre, csak ha ilyen nagyon radikálisan változtatok, és nem bántam meg, életem egyik legjobb döntése volt.

- Hiába voltam a legsikeresebb rádiósok egyike, rutinná vált számomra ez a munka, már nem okozott örömet. Azt éreztem: elég, kiégtem. Miután semmit nem akarok fél szívvel csinálni, kiléptem a komfortzónámból - ezt már a Hot! magazin interjújában árulta el.

A szenvedélyét a főzés iránt és a rádióban szerzett tapasztalatát össze tudta házasítani: 2020 őszén bólintott rá a Retro Rádió felkérésére. A Rádiókonyha című műsor háziasszonyaként főzéssel kapcsolatos tippeket ad, valamint a konyhaművészet kiemelkedő alakjait látja vendégül, illetve sztárokkal is beszélget.

Jáksó László ezzel foglalkozik most

Jáksó László műsorai nélkül hosszú évekig el sem tudtuk volna képzelni a hazai tévécsatornák kínálatát. Manapság azonban már nem is láthatjuk a képernyőn.

Ezt is szeretjük