Jáksó László 51 évesen megnősült - Sokáig titokban tartotta az esküvőt
Jáksó László titkos esküvőn feleségül vette civil párját.
Jáksó László egy ideje már nős, az egykori rádiós és tévés műsorvezető, a Sláger FM kreatív igazgatója a rádióadó tizedik születésnapján, a Sláger Partyn árulta el, hogy titokban elvette feleségül a párját.
- Megnősültem, 51 évesen végre házas vagyok. (…) Nem a médiában dolgozik, teljesen civil, szeretne is az maradni, de azt mindenkinek elárulhatom, hogy nagyon boldogok vagyunk - árulta el a Blikknek.

A szerelméről nem kívánt ennél többet mesélni, tavaly decemberben a MikulásGyár megnyitóján azonban a Lokálnak annyi elmondott, hogy a 2018-as lesz párjával a második közös karácsonyuk. Korábban kinevette volna azt, aki azt mondja, csillogó égősorral díszíti ki a lakást, mert régebben nem igazán várta a karácsonyt, a párjának azonban fontos ez az ünnep, így most már számára is az.
- Az idei tulajdonképpen már a második közös karácsonyunk a párommal, egy éve vagyunk együtt, de mivel nemrég ünnepeltük az első évfordulónkat, papírforma szerint a tavalyi karácsony volt az első közös ünnep. Az idei azonban sokkal különlegesebb, hiszen ez már egy közösen eltöltött év után az első. A díszeket is együtt tesszük ki, teljes lesz a karácsonyi pompa a lakásban - mondta tavaly év végén a lapnak.

Azt is megosztotta az újság olvasóival, hogy együtt él a párjával, akinek nagy szerepe van abban, hogy kiegyensúlyozottnak érzi magát, megtalálta a helyét. Szerelmének köszönhető az is, hogy életmódot váltott, aminek a következtében 24 kilót fogyott, a hölgy ugyanis sokat fut. Jáksót a futásra ugyan nem tudta rávenni, de az 51 éves sztár is igyekszik sokat mozogni.
- Felhívta a figyelmemet, hogy többször kell kimozdulni, biciklizek és sétálok. Ami viszont a legfontosabb, hogy leszámoltam az éjszakai nassolással, és abban a pillanatban elkezdtem fogyni. Este tíz körül lefekszem, és reggel hatkor kelek, így nem járok rá éjszaka a hűtőre, mert éppen alszom.
Jáksó László rádiós műsorvezetőként kezdte pályafutását, előbb a Kossuth Rádióhoz, azután a Danubius Rádióhoz szerződött, ahol 1998-tól 2009-ig vezette saját nevével fémjelzett műsorát, a Jáksó Hot 20-at. 2009-ben, a Danubius Rádió megszűnését követően az ugyanazon a frekvencián működő Class FM-hez igazolt, amely 2018 októberében szűnt meg. 2000-től 2016-ig a Heti Hetest is vezette az RTL Klubon.
Jáksó László napjainkban számítógépes programokat ír, valamint a Sláger FM kreatív igazgatója, de hétvégente műsort is vezet az adón. Ha kapna egy olyan ajánlatot, ami érdekli, a tévézéshez is visszatérne.
A Danubius Rádió egykori műsorvezetői ma
Képes összeállításunkban megnézheted, hogy néznek ki, és mivel foglalkoznak a Danubius Rádió egykori műsorvezetői napjainkban.
Jáksó Lászlót alig ismerni fel - Az egykori rádiós látványosan lefogyott
Nézegess képeket!
Elolvasom
Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció