Horváth Tomi otthagyta a Sztárban Sztár forgatását – Emiatt pöccent be
Horváth Tomi elárulta, miért telt be nála a pohár a Sztárban Sztár leszek! válogatóján.
Horváth Tamás 2017-ben megnyerte a Sztárban Sztár ötödik évadát, 2018-ban Balázs Andreával pedig A Nagy Duettet. A szeptember elsején indult Sztárban Sztár leszek! című szórakoztató tehetségkutatóban először szerepelt zsűritagként. A válogató adások nemcsak sok vicces, fárasztó vagy felejthetetlen percet okoztak a mestereknek, hanem néhány olyan pillanatot is, amikor a zsűri tagjai között parázs vita alakult ki. Az egyik helyzetben az énekes összeszólalkozott Tóth Gabival, majd otthagyta a forgatást.
A 27 éves sztár a TV2 reggeli műsorában azt mesélte, nemcsak a jelentkezők, de a zsűritagok is versenyeznek, hisz mindenki igyekszik a legígéretesebb tehetségeket beválogatni a csapatába, ez pedig néha feszültséget szít.
- Azt vettem észre, hogy a zsűritársaim nem ismerik annyira az én munkásságomat, vagy inkább úgy fogalmazok, nem biztos, hogy tudják, mit kezdenék, hogyan dolgoznék együtt a versenyzőkkel. Az volt a problémám, hogy nagyon sok jelentkezőt szerettem volna én is, és azokat a versenyzőket mindig elhappolták a zsűritársaim. A nyolcadik-tizedik ilyen alkalommal az ember türelme elveszik – indokolta a reakcióját Horváth Tomi a Mokkában.
Az énekes hangsúlyozta: ez nem egy megrendezett jelenet volt, egyszerűen belefáradt abba, hogy Bereczki Zoltán, Pápai Joci vagy Tóth Gabi rendre elviszi előle az általa is tehetségesnek tartott versenyzőket, és nem veszik figyelembe az ő indokait.
- Úgy éreztem, nem támogatnak annyira, és akkor egy kicsit kiakadtam. Azt mondtam: srácok, állj! Én versenyezni jöttem, de ha nem adtok esélyt arra, hogy nekem is legyen egy versenyképes versenyzőm, akkor hogyan álljak neki ennek a műsornak? – vallotta be.
Azt is elárulta, hogy úgy érezte, sérült az igazságérzete, és ki kell állnia magáért, de nincs benne szálka, kibeszélték magukat a mesterekkel, az eset után elnézést kért Tóth Gabitól is.
Horváth Tamás gyönyörű felesége
Horváth Tamás és Péterfi Andrea 2017 januárjában a Maldív-szigeteken házasodtak össze. Az egzotikus helyszínre az évfordulójukon is visszatértek.
Horváth Tamás felesége egy bikinis bombázó - Az énekes a Maldív-szigeteken nyaralt vele
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció