Herceg Erika a plasztikai műtétek előtt: rá sem ismerni az X-Faktor mentorára
Herceg Erika a plasztikai műtétek és a fogyása előtt nagyon másképp nézett ki, mint ahogy ismertté vált.
Herceg Erikát a 2022-es X-Faktor új női mentoraként ismerte meg az ország: a szőke bombázót május elején mutatta be a csatorna.
Fiatalon ugyanakkor még nem volt sem szőke, sem bombázó, erről ő maga is beszélt. Tinikori fotóin rá sem ismerni.
Herceg Erika plasztika előtt
A Kárpátalján született Herceg Erika a főiskolai tanulmányai alatt pincérnőként és call center operátorként is dolgozott, 2009-ben diplomázott, ezt követően fehérneműmodellként kezdett el munkát vállalni Kijevben. 2012-ben az ukrán és az orosz Playboyban is feltűnt. 2013-ban részt vett egy tehetségkutató műsorban, így választották ki a VIA Gra formáció egyik tagjának. Hét év után, 2020-ban kilépett az együttesből, és szólókarrierbe kezdett.
A világ által megismert külsejét több plasztikai műtétnek és fogyásának köszönheti. Kevesen gondolnák, de gimnazistaként még 30 kiló túlsúllyal küzdött, a súlyfelesleg miatt csúfolták is osztálytársai.
Főiskolásként egy call centerben dolgozott, mellette pincérkedett is. A Hot! magazinnak azt mesélte, annyit dolgozott, hogy enni sem volt ideje, 80 kiló helyett egy év után már harminccal kevesebbet mutatott alatta a mérleg.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A fogyást plasztikai műtétek követték. Mellműtétre már a főiskola alatt gyűjtött, Lakatos Levente műsorában pedig azt mesélte, végül egyik volt párja kívánságára plasztikáztatta a melleit nagyobbra. A lányegyüttesben való szereplése újabb változtatásokat eredményezett. Egy Instagram-oldal megmutatja, milyen volt előtte és utána.
„Herceg Erika kitartását és akaraterejét sokan irigyelhetik. A templomi kórusban éneklő, félénk, falusi lányból a VIA Gra szólistája lett. 17 évesen 80 kilogrammot nyomott, ma már karcsú alakkal és modellparaméterekkel büszkélkedhet. 30 kilogrammot adott le, hogy sztárrá válhasson. Plasztikai sebészhez is fordult. Miben változott még a szépség?” - áll az orosz oldalon.
Eredetileg világosbarna haját szőkére festette, és a mellnagyobbítást további plasztikai műtétek követték. Az arcán végeztetett kisebb-nagyobb beavatkozásokat, így az orra keskenyebb lett, az ajkát feltöltette. Azt sem titkolja, hogy rendszeresen botoxoltatja a homlokát.
Herceg Erika túl szexi ruhája
A tehetségkutató első élő show-jában egy nagyon merész ruhát viselt, a nézők egy része ki is akadt. Volt, aki egyenesen gusztustalannak titulálta, ízléstelen darab, ami nem egy ilyen televíziós műsorba való. Néhányan azt is találgatták, vajon vett-e alá bugyit, és nem tartott-e tőle, hogy villantani fog.
Herceg Erika ruháján kiakadtak az X-Faktor nézői: túl sokat mutatott
Herceg Erika sokat mutató ruhába bújt az X-Faktor első élő show-jában.
ElolvasomCover-fotó: RTL Magyarország
OLVASD EL EZT IS!