Kiderült, Havas Henriket miért rúgták ki az ATV-től: eddig nem beszélhetett róla
Havas Henriket 2017-ben váratlanul, egyik napról a másikra bocsájtották el az ATV-től.
Havas Henrik 2017-es kirúgása az ATV-től mindenkit váratlanul ért. Szinte egyik napról a másikra bocsájtották el a csatornától.
Az ügyben akkor senki nem nyilatkozott, és az elmúlt öt évben sem derült ki a pontos indok. Először pletykák keringtek a lapokban, majd kirobbant a botrány, miszerint a tévés ellen belső vizsgálatot indítottak, miután többen szexuális zaklatással vádolták meg.
Havas Henrik kirúgása
Az ATV akkor közleményben tudatta, lezárták a belső vizsgálatot. Havas Henrik 2017. december 31-én lejárt szerződését pedig nem kívánták meghosszabbítani.

Ennyi esztendő távlatában a műsorvezető tiszta vizet öntött a pohárba. A Best magazinnak mondta el azt, amiről eddig nem beszélhetett, hiszen élt még a szerződése.
- Volt egy műsorom, Henrik angyalai, ahol mindegyik adásban három nővel beszélgettem. Az egyikben, 2017 márciusában Kiss László úszóedző és Marton László rendező kapcsán a szexuális molesztálás volt a téma.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció
Az adásban felhozta, nem csak a nőket érik atrocitások, ő férfiként is tapasztalt hasonlót. Elmesélte, hogy egyszer egy vezető politikus asszony megfogta a combját, majd azt kérdezte tőle: „Ugye, Henrik, mi jóban leszünk?” Az adásban egy kolléganő ült mellette, hogy illusztrálja a mondandóját, megfogta a combját.

- Lement a műsor, eltelt fél év, ekkor jelent meg a Vona Gáborról szóló könyvem, aminek kapcsán a TV2 megtámadott. Ekkor behívott az ATV vezetősége, és azt mondták, a kolléganőm felháborodott azon, amit csináltam, fel is út, le is út, nem hosszabbítják meg a szerződésem. Az adás márciusban volt, a kolléganőm fél évvel később, márciusban háborodott fel, hogy megfogtam a combját.
Détár Enikő kirúgása az RTL Klubtól
Détár Enikő éveken át műsorvezetőként is dolgozott. 2003 márciusától ő vezette az RTL Klubon a Találkozások című magazinműsort, majd a Reflektor című sztármagazin arca lett. 2011-ben azonban a tévécsatorna váratlanul lecserélte, közleményben tudatták, közös megegyezéssel elválnak útjaik.